KuriózumA tanulásban látja a nyomorból való kitörés lehetőségét egy romániai kisfiú

A tanulásban látja a nyomorból való kitörés lehetőségét egy romániai kisfiú

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A 10 éves Ionuţ igazi példakép a romániai Frânceşti falu gyerekei számára. Annak ellenére ugyanis, hogy a falu szélén egy istállóban él, nyomorúságos körülmények között, a fiú nem adta fel a harcot egy jobb élet reményében, és nincs is szándékában egykönnyen lemondani álmairól.

Ionuţ csak a tanulásban látja a lehetőségeit
Ionuţ csak a tanulásban látja a lehetőségeit

Ionuţ jelenleg ötödik osztályos tanuló, két testvére van, egy 7 éves és egy 3 éves fiú. Az öttagú család egyetlen helyiségben nyomorog, amely szinte kizárólag egy nagy ágyból áll, abban együtt alszanak a szülők és a gyerekek. Az ajtón üvegek helyett kartonlapok szigetelnek, és az egyetlen luxuscikk, amelyet a család megengedhetett magának az egy színes televízió, amit azután vásároltak, hogy a falu papja közbenjárt a villamosműveknél, és bevezették az elektromos áramot.

A konyha az istállón kívül található, az édesanya pedig aragázpalackon főz, legtöbb esetben krumplit. Az anya a bukaresti Adevărul munkatársának elmondta, hogy a gyermekek után járó segélyekből élnek, egyéb bevételi forrásuk nincs. A legkisebb gyermek ősszel óvodába megy, míg az a legidősebb talpraesett és jól tanul. Az apa dolgozik egyedül a családban, ám jelenleg távol van, eddigi keresete 1000 lej, mintegy 65 ezer forint. A vakáció idején Ionuţ igyekszik megszabadulni az otthoni nyomortól, és főleg a falubeli gyerekekkel játszik, a Beszterce patakban fürdik, vagy a rokonoknál tölti az időt.

Ionuţ az újságírónak elmondta, az iskolában csak 8-as, 9-es, 10-es jegyei vannak, jól tanul, a házi feladatait pedig ott készíti el, ahol éppen tudja.

„Nehéz az iskolában, mivel nincs pénzem. A gyermeksegélyből és egyéb segélyekből élünk, míg más gyerekek pénzzel, szépen felöltözve mennek iskolába” – mesélte a fiú, aki arról álmodozik, hogy líceumba megy.

Ionuţ határozott a tekintetben, hogy folytassa tanulmányait, annak ellenére, hogy sok barátja már harmadik osztály után már nem megy iskolába, és a falu is arról híres, hogy az egyik legnagyobb az iskolaelhagyások száma.

ionut-haza

„Soha nem fordult meg a fejemben, hogy lemondjak az iskoláról. Líceumba szeretnék menni Râmnicu Vâlceába, és érettségizni. Az álmom az, hogy vezetői engedélyt szerezzek, és sofőr legyek” – vázolta terveit.

A gyermekeknek sokkal jobb körülményeket tudnának biztosítani a megyei gyermekvédelmi otthonban, ám Ionuţ hallani sem akar arról, hogy elhagyja családját. A település papja Ionuţ Rădulescu sokat segít a szegény családokon, akiknek pénzt és élelmiszert visz bizonyos időközönként.

„Ionuţ nagyon jó tanuló, iskolába jár, és érettségizni szeretne. Nagy tervei vannak, ezért minden erőmmel segíteni fogom a családot. Az egyházközségnek kidolgozott terve van a szegény családok megsegítésére, amit a helyi közösség is támogat. ezek a családok havonta élelmet és pénzt kapnak” – magyarázta a pap, aki egy pékség megnyitását tervezi a községben, hogy a szegényeknek naponta kenyeret tudjon adni.

Megígérte, hogy Ionuţ édesanyját is alkalmazni fogja, amennyiben az ott szeretne dolgozni, így is segítve a rászoruló családot.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek