Fontos projekten dolgozol? Mentális tisztánlátást szeretnél? Jobban szeretnél hinni dolgokban, önmagadban? Használd a színek erejét. Mindannyian viszonyulunk valamiféleképpen a színekhez. Egyesek tetszenek, mások nem annyira, és az ízlésünk is változhat az életünk során.
A Feng Shui ősi művészete régóta ismeri a színeknek a fizikai, érzelmi és spirituális jólétre gyakorolt hatásait. Ha tudatosan figyelünk a színekre, harmóniába kerülünk testünk természetes ösztöneivel, ami segít újra azonosulni a természet harmóniájával.
Az Öt Elem elmélete a Feng Shui és a kínai orvoslás egyik alapja. Az öt elem a következő: tűz, föld, fém, víz és fa, az ezekhez köthető színek pedig hatással vannak a fizikai, érzelmi és lelki jólétünkre.
A tűz: a legmelegebb évszak szimbóluma, szárító és átalakító energia. A lakásban a tűzhely, kandalló, kazán és a kályha szimbolizálja. Színe a piros valamennyi árnyalata, beleértve a rózsaszínt, a narancssárgát, a lilát is. Az ehhez az elemhez tartozó emberek többnyire forróvérűek, állandóan aktívak, gyorsan gondolkodnak, szenvedélyesek, és mindenhez maximális erőfeszítéssel fognak. Előfordulhat azonban, hogy a lelkesedés idő előtt kialszik, szenvedélyük pedig más utakra tereli őket. Ha a motivációnkon, az önbecsülésünkön dolgozunk, szenvedélyeinket elemezzük, vegyük körbe magunkat a tűz színeivel.
A föld: a termékenység, a befogadás, az aratás szimbóluma. Nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil energia a megfelelője. Színe a sárgásbarna, és általában a föld színei. A föld típusú emberek két lábbal állnak a földön, racionálisak, gyakorlatiasak, megbízhatók. Sokan közülük hivatalokban, különböző adminisztratív pozíciókban dolgoznak, de a kertészkedés sem áll távol tőlük. Amikor a termékenységhez köthető dolgokon dolgozunk, vagy azon, hogy miként legyünk képesek jobban megszervezni életünket, forduljunk a föld színeihez.
Fém: éles, kemény, harcias, befelé forduló energia jellemzi. Színe a fehér, szürke, ezüst és arany. Embertípusa gyakran görbe hátú, alacsony és pocakos. Főleg a szociális pálya jellemző rájuk, ideákat követnek, és gyakran vívódnak, ha nem sikerülnek a céljaik. A fém típusú emberek gyakran görbe hátúak, pocakosak, zömök termetűek. Ha egy új projekten dolgozunk és mentális tisztánlátásra, koncentrációra van szükségünk, a fém színei segítenek.
Víz: a nyugalom, a mélység szimbóluma, mindig a legkisebb ellenállás irányába tart. Színe a kék és fekete. Az ilyen típusú emberek soványak, gyakran idegeskednek, kezük és lábuk folyton hideg, mindig a meleget keresik. Nagy kedvvel dolgoznak olyan helyen, ahol sokat beszélhetnek, és alaposan kivesézhetnek dolgokat. Akkor folyamodjunk a víz színeihez, ha a spiritualitásunkon, az intuíciónk fejlesztésén dolgozunk.
Fa: a tavasz kezdetének szimbóluma, színe a zöld és annak árnyalatai. A lakásban a virágok, növények és a magas tárgyak szimbolizálják. Az ilyen típusú emberek célratörők, dinamikusak, ugyanakkor türelmetlenek és indulatosak, ha valaki vagy valami akadályozza őket. A színei segítenek a személyes fejlődésünkben, a vállalkozásaink fejlesztésében, új projektek kidolgozásában.