A világ 500 leggazdagabb emberében a vagyonon túl az a közös, hogy sikeresek. Sikerük titka különbözik, de egy közös vonás mindannyiuknál megfigyelhető, mint ahogyan például Barack Obama, Winston Churchill, vagy Darwin esetében is, még pedig az, hogy mindig korán keltek.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Aki korán kel, és pár órával megelőzi a többieket, mondjuk valamilyen tevékenység elvégzésében, annak szinte biztosra vehető, hogy jó napja lesz, a sikertől átitatottan fogja kipipálni az elvégzett feladatot. Ki ne örülne, ha már délelőtt 10 órakor készen lenne a leves, míg a szomszéd még rég a takarót gyűri maga alá és csak valamikor délután 2-kor fog neki krumplit pucolni.
Ha korán indul a nap, akkor több mindenre jut időd, hiszen nem merül fel többet benned az a megállapítás, hogy milyen gyorsan elröpült az idő, észre sem vettük és már este lett. Azt fogjuk észrevenni, hogy délután van, és még mindig van pár óra szabadidőnk, amit magunkra, családtagjainkra fordíthatunk.
A kreativitásunkra is serkentőleg hat a korán kelés, a legnagyobb regények kezdő mondatai is hajnalban születtek, sok festő is ezt a napszakot kedveli a legjobban, ha valami különlegeset szeretne alkotni.
Ha egy órával hamarább ébredünk, és azt arra szánjuk, hogy reggelizzünk egy jót, míg máskor épp a nap legfontosabb étkezésének kihagyásával spórolunk az időnkön, akkor szervezetünk is nagy erőbedobással képes nekivágni a teendőknek, hiszen ekkor van szükség a legtöbb energiára. Ajánlott egy kicsit korábban ágyba bújni, hogy másnap korábban induljon a nap, de meg fogja érni, hiszen hosszútávon nagyon sok pozitívummal és sikerélménnyel töltődhetünk fel.