Egy brit tanulmány szerint csökkentheti a daganatos betegségek kialakulásnak kockázatát az aszpirin mindennapos szedése – írja a Telegraph.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A University College London kutatása továbbá azt állítja, hogy századunk 50-es éveire már senki sem fog rákban meghalni, ha a daganatos betegségek iránti küzdelem a jelenlegi ütem szerint halad. Az egyetem professzora.
Jack Cuzick egyeztetést szorgalmaz a háziorvosokkal, hogy tanácsolják pácienseiknek, hogy 50 és 65 éves koruk között mindennap vegyenek be egy baby aszpirint. A szakember arra hivatkozik, hogy a kutatásuk szerint az aszpirin 7-9 százalékkal csökkenti a rák, a szívinfarktus és a szívroham kockázatát, és 4 százalékkal a halálozási arányt.
A tanulmány társszerzője, David Taylor szerint a 2050-es céldátum nem optimista. Szerinte az emberiség abban a szakaszban van, amikor az egyes ráktípusok egyre inkább megelőzhetők, gyógyíthatók. A gyorsabb diagnosztika, az aszpirin széles körű alkalmazása, a jobb és jobb gyógyszerek, kezelések mind azt vetítik elő, hogy a következő évtizedekben megelőzhető és gyógyítható lesz a rák.
Cuzik szerint sokat tehetünk a betegség kialakulásának megelőzéséért, ha nem dohányzunk, nincs rajtunk túl sok plusz kiló, és ha naponta 75 gramm aszpirint veszünk be. Ugyanakkor egyes szakértők szerint az aszpirin folyamatos szedése gyomorvérzéshez, és fekélyek kialakulásához vezethet. Cuzik professzor állítja viszont, hogy a mellékhatások könnyedén megelőzhetők, ha pl. a vérzésre hajlamos emberek a gyógyszer szedése előtt konzultálnak a háziorvosukkal.