Tajvan egyik leggazdagabb embere alapította nemrégiben az ázsiai kontinens Nobel díjának megfelelő tudományos díjat, mely jelentősen nagyobb pénznyereménnyel kecsegtet.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Tény, hogy az ázsiai díj úgymond szebb összeggel honorálja a tudományos élet kirívó eredményeivel kecsegtető tudósokat, mint annak svéd elődje, a Nobel díj.
Samuel Yin, a Reuntex cégbirodalom főnöke elmondta, hogy 101 millió dollárt különített el a “Tang Prize”-ra (Tang díj), és ezzel megvalósította egyik legfőbb vágyát.
“Remélem, hogy a díj, és a formás pénzjutalom kellően képes ösztönözni a tudományos világ vezető kutatóit. Hosszabb távon az a célom ezzel, hogy a kínai kultúrát népszerűsítsem, egyrészt, másrészt pedig szeretném ezáltal jobbá tenni, ha csak egy kicsivel is, a világot”, nyilatkozta az üzletember.
A díjak kiosztása 2014-ben fog kezdődni, és 2 évente ismétlődik. Első ízben a következő kategóriákban osztanak díjakat: fenntartható fejlődés, biogyógyászat, sinológia, valamint jogállamiság.
Minden díjjal jutalmazott tudós nemcsak a tudományos világ tiszteletét tudhatja magáénak, de 1,7 millió dollárral is gazdagodik. Összehasonlítás képen a Nobel díjasok 1,2 millió dollárt kapnak “csupán”.