A most 53 éves Karen Woods élete java részét úgy élte le, hogy nem ismerte a betűket. 39 éves koráig analfabéta volt. Aztán részt vett egy tanfolyamon, ahol nemcsak betűk világával ismerkedett meg, hanem egy új szenvedélye is kialakult: könyveket ír, ráadásul a sikerlistás fajtákból, melyeket egyszerűen képtelenség letenni!
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
Karen 14 évvel ezelőtt írta meg első krimijét, és ma már Manchester „krimikirálynőjeként” emlegetik. Azt állítja, az olvasás és az írás teljesen megváltoztatta az életét, és reméli, hogy a történetével inspirálhat másokat is, akiknek szintén rosszul indult az életük.
Gyerekként Karen utálta az iskolát, nehezen tudott koncentrálni, ezért gyakran ellógott az órákról. Felnőttként, a takarítóként dolgozó kollégái javaslatára iratkozott be egy írástanfolyamra, mely átírta számára a jövőt.
Kiderült, zsigeri érzéke van a történetmeséléshez, és ezt Karen ki is használta. Ma már népszerű bestseller-író, akinek alig egy évtized alatt nem kevesebb, mint 27 regénye jelent meg, és remélhetőleg még rengeteg sikersztori lapul a tarsolyában.
Karen Woods egy lakótelepen nőtt fel, a szülei 13 éves korában szakítottak egymással. Két évvel később, amikor betöltötte a 15-öt, otthagyta az iskolát, mert teherbe esett. Hét hónappal később egy halva született gyermeknek adott életet. Sosem vette komolyan a tanulást, a szüleit pedig szintén nem érdekelte a dolog, így nem sikerült megtanulnia írni, sem olvasni.
Takarítóként kereste a kenyerét, aztán úgy alakult, hogy 39 évesen előléptették. Irodai munkát kapott, melyben e-maileket kellett volna írnia és megválaszolnia, csakhogy neki fogalma sem volt a betűkről, és azt sem akarta, hogy a titkára fény derüljön.

„Rengeteget aludtam, mert arra gondoltam, hogy rájönnek, hogy nem tudok írni és olvasni. Azt hittem, meg tudom kerülni a dolgot, de elküldtek egy felnőttoktatási tanfolyamra, és ahogy teltek az órák, elkezdtem érdeklődni iránta. Amint a kezemben tartottam a bizonyítványt, rájöttem, hogy bármi lehetséges – tudok írni és olvasni, és ugyanolyan vagyok, mint bárki más” – fogalmazott Karen.
Később, egy másik tanfolyamon Karen végül elárulta, az az álma, hogy regényt írjon. Alig három hónappal később elkészült első könyve, a Broken Youth (Megtört ifjúság), amelyet kézzel írt. Bár nem fűzött nagy reményeket hozzá, a könyvét a manchesteri Empire Publications adta ki, sikerre vitte, és azóta további 20 könyvet írt már a kiadónak.
„A Broken Youth-ot kézzel írtam, és le kellett gépelnem – órákig tartott, de sikerült. Elmentem egy helyi újsághoz, amely szegmensekben adta ki, és ezután felhívott az Empire Publications – nagyon tetszett nekik. Amikor először megjelent a könyv, ültem és tartottam a kezemben, és arra gondoltam, hogy ez egy olyan történet, ami az enyém. Az évek során végül 20 regényt írtam az Empire Publications számára – a Broken Youth és a Grow Wars (növekedési háborúk) bestsellerek lettek az Amazonon” – mesélte Karen.
Nemrégiben az írónő leszerződött a HarperNorthtal, akik az utolsó hét könyvét publikálták. „2020-ban jelentkeztem a HarperNorthnál, és két könyvre szóló szerződést ajánlottak – ez volt az első alkalom, hogy a könyveim megjelentek a szupermarketekben. Mostanra már három ‘kétkönyves’ szerződést kötöttem velük” – folytatta a történetét Karen.
Bár a könyvírás az igazi szenvedélye, a nő itt nem állt meg. A regényeken kívül hat színdarabot írt és rendezett a Lowry Színházban és a Middleton Arénában, melyeket teltházas előadások keretében mutattak be, valamint a felnőttképzés nagykövete és a Read Easy védnöke. Több tévéműsorban is szerepelt, többek között a Loose Women és a The One Show című műsorokban.
„Az írással hobbiból foglalkozom – még mindig takarítok, és minden mást is csinálok, amit egy anya szokott” – tette hozzá Karen, akinek azóta gyereke is született.
„Csak most írtam alá egy új könyvszerződést, így valószínűleg 4000 fontot kapok félévente – ez jelenleg semmi jelentős. Egy iskolában is dolgozom a viselkedési csoportban, és nagyon szeretek olyan gyerekekkel foglalkozni, akik nem a hagyományos iskolába járnak. Mindegyikükben magamat látom. Börtönökben tartok inspiráló előadásokat – a rabok azt mondják, hogy a könyveim az otthonukra emlékeztetik őket. Szeretném inspirálni a negyven év feletti nőket, hogy kövessék az álmaikat – sosem késő” – tanácsolja a sikeres nő. Csak egy kis önbizalom és bátorság kell hozzá. Ha pedig a regényírásban sántikálnánk, azért némi ihlet sem ártana…