Igen, tényleg van egy csillagjegy, amelyik a legritkább mind közül.
Vannak csillagjegyek, akikkel gyakrabban találkozunk, és vannak, akiknek szülöttjeivel alig sodor össze az élet – ennek egyik ésszerű magyarázata a kompatibilitás, illetve az, hogy mely jegyek elemei keverednek jól egymással. Konkrétan, Bikaként például meglehet, hogy főként Szűz vagy Skorpió barátod van. Halak jegyűként pedig több Rákot tudhatsz a baráti körödben.
Mindemellett van még egy fontos szempont, melyet figyelembe kell vennünk, ha a csillagjegyek gyakoriságát vizsgáljuk: hogy hány ember születik az egyes csillagjegyek alatt. Ennek értelmében, léteznek csillagjegyek, melyek alatt jóval többen jönnek a világra – míg van egyetlenegy, amelynek szülöttjeiből a legkevesebb számlálható.
Melyik a legritkább csillagjegy?
Az európai horoszkóp 12 állatövi jegye közül mindegyik egyedi személyiségjegyekkel rendelkezik, és a maga módján különleges. De semmi sem olyan különleges, mint a legritkábbnak lenni. Ezzel a kiváltsággal nem más, mint a Vízöntő rendelkezik, amely a január 20. és február 18. közötti időszak szülöttjeit foglalja magába.
„Januárban és februárban születik a legkevesebb ember, ezért a Vízöntő a legritkább csillagjegy” – magyarázta Lisa Stardust, New York-i asztrológus és író. Hozzátette, a Vízöntők „köztudottan a csillagjegyek egyedi gondolkodói”. Őket tartják továbbá „a friss perspektívák úttörőinek és megalkotóinak” – fogalmazott a csillagjós.
Amellett, hogy a legritkább csillagjegy, a Vízöntőt az különbözteti meg a többi 11 csillagjegytől, hogy „ők a levegő vizes részei” – vallotta Stardust. Vagyis, ez teszi őket „logikussá és egyben intuitívvá” – magyarázta a szakember. Hozzátette, a Vízöntők „képesek arra is, hogy meglássák, merre tart az emberiség, és lépéseket tegyenek a fejlődés irányába”.
A Vízöntők főként a levegő elemhez tartozó jegyek társaságában érzik jól magukat. Ennek fényében, „az Ikrek és a Mérleg általában a Vízöntővel a leginkább kompatibilisek, ami annak köszönhető, hogy kommunikációval és gondolkodással képesek feldolgozni az érzelmeiket” – árulta el Stardust.
Melyik a leggyakoribb csillagjegy?
Ha már kiveséztük a legritkább csillagjegyet, feltehetjük magunkban a kérdést: akkor melyik lehet a leggyakoribb jegy? Lisa Stardust erre is válaszol: „a Szüzek, akik szilveszterkor fogantak az ünneplés és szórakozás során”, a leggyakoribb szülöttek. Az augusztus 23. és szeptember 22. között születettek tartoznak ebbe a csoportba, akik „arról ismertek, hogy keményen dolgoznak, türelmesek, analitikusak, kedvesek és szorgalmasak” – fogalmaz Stardust.
A második legritkább csillagjegy
Az asztrológus azt is elárulta, a második legritkább csillagjegy a Kos, utána pedig a Nyilas következik, mindkettő tűzjegy. „A Kos a horoszkóp első csillagjegye, mely mindenkit beindít és megmozgat” – részletezi Stardust. Megjegyezte, ez a jegy hajlamos az inspiráció szikrájával rendelkezni, amivel nagy hatással lehet a környezetére.
A Nyilas, a horoszkóp harmadik legritkább jegye, „az őszi évszakra esik, és arról híres, hogy kalandvágyó és szabad szellemű” szülötteket tudhat magáénak – állítja Stardust.
Amit viszont kevesen tudnak, hogy létezik egy 13. csillagkép is az égbolton: az Ophiuchus, melyet a NASA fedezett fel 2016-ban. A felderítés azt a kérdést eredményezte, hogy létezik-e akkor egy 13. jegy a zodiákusban?
A szakemberek megállapodtak abban, hogy az asztrológiát nem lehet egy lapon emlegetni a csillagászattal, így a horoszkópot továbbra is meghagyták a maga hagyományos 12 állatövi formájában, csillagászati szempontból viszont elismerték a 13. csillagkép létezését.
A NASA felfedezése egyébként nem is annyira újkeletű, mint amennyire tűnik: az Ophiuchus létezésével már a babilóniaiak is tisztában voltak. Bár az asztrológia világában ritkán használják, úgy tartják, hogy valójában ez a második legritkább állatövi jegy.
Aki november 29. és december 17. között születik, az tekinthető Ophiuchusnak (bár a hagyományos 12 állatövi jegy szerint a november 22. és december 21. között születettek a Nyilasok). Ezek az Ophiuchus-egyének „a zodiákus sármőrjeiként ismertek” – magyarázza Stardust. Hozzátette, ezen szülöttek „nagyon éleslátóak és nagy tudásúak, valamint mágnesesek és magával ragadóak”.