Ahogy egyre jobban lehűl odakint az idő, úgy nő a kedvünk ahhoz, hogy behúzódjunk kis meleg lakásunkba. Hogy ne kelljen a társasági életünket is feladnunk a hideg miatt, meghívhatjuk magunkhoz barátainkat egy kis társasjátékra, na meg persze finom falatokra is.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A következő recept amellett, hogy minden ízlelőbimbót megmozgat, meghitt hangulatot is teremt, hiszen köztudott, hogy egy kiadós, közös étkezés még jobban összehozza az embereket.
Nézzük, mire lesz szükségünk:
– cérnakolbászokra, vagy virslikre
– az üzletekben kapható, úgynevezett egg roll wrap-re, azaz tojáslapra
– reszelt sajtra
– olíva olajra
– szószra, ízlés szerint
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra, majd vegyünk elő egy tojáslapot, és fordítsuk rombusz mintára. A közepére tegyük egy kevés sajtot, majd mehet rá a virsli, majd csavarjuk fel, az oldalakat is betűrve.
Egy kevés vízzel a végénél tapasszuk össze a tekercset. Így járjunk el a többivel is. Ezután a hot-dogokat helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, kenjük meg olívaolajjal, és 15 percre mehetnek is be a forróságba. Az eredmény lenyűgöző. Tálaláskor tehetünk rá szószt is.