Megható látni, ahogyan egy tűzoltó igyekszik megnyugtatni egy balesetet átélt kislányt!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A tűzoltók nem csak bátrak, akik akár az életüket is kockára teszik, csak azért, hogy bajba jutott embereken segítsenek, hanem néhányuk együttérző is, amint az alábbi fotón is látszik, amelyet Allie Marie Schmalz tett közzé a Facebookon.
Két hete egy autóbaleset történt a Montana állambeli Billings városban, de szerencsére senki sem sérült meg komolyan. Az ütközés azonban sokkhatást váltott ki az utasokból, főként egy kislányból, ezért a helyszínre kiérkező 26 éves Ryan Benton gyorsan cselekedett, és hamar elvonta a balesetet szenvedő kislány figyelmét azzal, hogy az út közepén olvasni kezdett neki.
Miután az interneten gyorsan népszerűvé vált a fénykép, ezért a Billings-i Tűzoltó Parancsnokság szóvivője, Cameron Abell megjegyzi: rendkívül büszkék arra, hogy az ő csapatukat erősíti az együttérző, figyelmes kolléga, akit Ryan Benton-nak hívnak.