Az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia szerint a kamaszok rossz egészségi állapota, a csapnivaló jegyek sokasága, és egyéb problémák, amellyel küszködnek elkerülhető lenne, ha a tanítás legkorábban fél 9-kor, vagy még később kezdődne.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Az akadémia kutatásának az volt a célja, hogy az iskolai órákat a test belső órájának pubertáskori eltolódásához igazítva olyan javaslatot fogalmazzanak meg, ami segíthet a kamaszok iskolai problémájának megoldásában. A diákok körében este legalább két órával később jelentkezik az alvásigény, és 8,5-9,5 óra alvás az ideális, ezért reggel ugyanennyivel később kelnének fel.
Az amerikai Nemzeti Gyermek Egészségügyi Rendszer vezetője, Judith Owens a hároméves kutatás eredményeiről tartott beszámolójában elmondta, hogy a hosszabb alvás csökkenti a napközbeni álmosságot, ugyanakkor növeli a tanulmányi eredményeket. Ezek mellett csökkenti a depressziót, a kedvtelenséget és az elhízás kockázatát.
Russel Foster, az Oxfordi Egyetem kutatója a 10 órás iskolakezdés hatásait tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a 8 órai kezdés a lehető legrosszabb. A 8 óra 30 perc esetében is jelentős különbség mutatkozik, de a 10 óra kezdés lenni az ideális – mondta.
A statisztikák szerint az Egyesült Államokbeli általános iskolások kevesebb, mint 8 órát, a gimnazisták pedig kevesebb, mint 6 órát alszanak egy éjszaka.