Egy svéd tanulmány szerint a hosszabb élet a kerti munkával, illetve a ház körüli teendők elvégzésével hozható összefüggésbe.
A British Journal of Sports Medicine folyóiratban közölt tanulmány szerint az ülő életmód elkerülése is életet menthet az idős emberek esetében. A kutatás során 4232 hatvan év feletti embert vizsgáltak és arra az eredményre jutottak, hogy a hosszú időn át való helyben ülés felszámolása csökkenti a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Mivel az idősek esetén nem beszélhetünk aktív testmozgásról, így a kutatók olyan mérsékelten aktív tevékenységek jótékony hatását vizsgálták, mint a barkácsolás, a háztartási teendők, a ház körüli munkák, vagy a vadászat.
Az eredmények szerint a nap szinten aktívabb embereknél volt a legalacsonyabb a szívroham kockázata. A 12 évig tartó vizsgálat ideje alatt az aktív életmód 27 százalékkal csökkentette a szívroham és az agyvérzés kockázatát, és 30 százalékkal csökkentette e két rendellenesség okozta halálesetek számát. A kutatók hangsúlyozták, a hosszú időn át való ülés lassítja az anyagcserét és megváltoztathatja az izomszövetekben termelődő hormonokat.
A vizsgálatban ugyan csak hatvan év feletti embereket vizsgáltak, de minden alapja megvan annak a feltételezésnek, hogy a minél aktívabb életmód csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát – mondta Tim Chico, a Sheiffield Teaching Hospitals szívszakorvos-tanácsadója.