Az amerikai társadalomban a legtöbb házat nem veszi körül kerítés. Nálunk azonban a kerítésnek igen fontos szerepe van, mi ugyanis nem támogatjuk az ötletet, hogy lakásunkat a világ szeme elé tárjuk.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A kerítésnek több szerepe is van – a lakóterület behatárolása, az intimitás tiszteletben tartása vagy a ház kedvencek megvédése. Valamennyi közül a legfontosabb viszont a házunk és önmagunk biztonságának megteremtése.
Amikor a kerítésed építed, figyelembe kell venned a zónát, amelyben laksz, és egyéb szempontokat is, mint például:
– a kerítés magasságát, ugyanis nem szabad annak megakadályoznia a kilátásban;
– a szomszédokkal fenntartott kapcsolatot, mármint hogy mennyire szeretnéd, hogy ők is megtudják, mikor és kivel érkezel haza, esetleg mennyire tartják tiszteletben az intimitásod, stb.;
– a házi kedvencektől, ugyanis az ő számuk és méretük függvényében ismét változik a kerítés mérete;
– a kerítés stílusát – modern, klasszikus, stb., amelynek összhangban kell lennie a házéval;
– a zaj mértékét, amely ellen sokat tehet egy jól megtervezett és kivitelezett kerítés;
Ami a kerítés alapanyagait illeti, ezek annak függvényében változhatnak, hogy milyen preferenciáid, elképzeléseid, szükségleteid vannak, na meg mekkora összeget vagy hajlandó erre a célra költeni.
– A fa talán a legismertebb és legközkedveltebb anyag, amelyet kerítés készítésekor választhatsz. Ennek oka az, hogy tartós, könnyen beszerezhető és kezelhető. Sokféleképpen megóvhatod a fát például korhadás, a szú és egyéb külső, káros hatások ellen. Ugyanakkor festhető, pácolható, és a saját egyedi ízlés után alakítható.
– A bambusz rokon a fenti kategóriával, csupán annyi kiegészítéssel, hogy környezetbarát, organikus, olcsóbb a többi fatípusnál és kiválóan véd a széltől – minden külső hatásnak ellenáll azzal, hogy hajlik, viszont nem törik.
– A tégla és a cement az alapanyagok újabb közkedvelt kategóriáját képezi. Igaz, hogy sokkal drágább, mint a fa, de annál erősebb. Ötvözheted a téglát/cementet egyéb alapanyagokkal is – például fával vagy fémmel, a lényeg ugyanaz: a képzeletednek semmi sem szabhat határt, főként a színek terén.
– Az alumíniumból vagy kovácsolt vasból gyártott kerítések könnyűek és tartósak. Egyetlen negatívuma ennek a kategóriának, hogy bármilyen kisebb karcolásból komoly rozsdásodás származhat.
– Az üveg egy újabb lehetőség, holott nagyon ritkán használt. Manapság már direkt kerítésnek való üvegek léteznek, amelyek átengedik a fényt, viszont megvédik az intimitást (festett vagy színes mintázatuk által). Ugyanakkor nem kell aggódnod a rozsda vagy a korhadás miatt, a tisztításuk is egyszerű.