A homlokra adott csóknak rendkívül nagy ereje van, hiszen ugyanaz a gesztus jelenthet gyengédséget, vagy akár fennköltséget is.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Valahányszor homlokon csókolunk valakit, tulajdonképpen az adott személy harmadik szemét érintjük meg. A csók ezen fajtája sok esetben intimebb, mint a szájra adott változat.
A harmadik szem, ugyanis nem más, mint a személyiségünk és spirituális vonásaink felé vezető út kapuja. A két szemöldökünk között elhelyezkedő harmadik szemről azt tartják, hogy az még akkor tovább él, amikor mi már az enyészetté leszünk.
A harmadik szemnek nevezett helyen tulajdonképpen a tobozmirigyet találjuk, melyről még igen keveset tudunk.
Ezt már olvastad? Tobozmirigy: a test és lélek találkozása
Ha tehát valaki „jó éjt” puszit nyom a homlokunkra, akkor igazából azt szeretné üzenni általa, hogy biztonságban érezhetjük magunkat és nyugodtan lazíthatunk. De ugyanakkor azt is jelenti, hogy fontosak vagyunk az illető számára és igaz szeretet táplál irányunkban.