A heti legalább kétszeri halfogyasztás 25 százalékkal csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét a nőknél – derül ausztrál kutatóknak az American Journal of Epidemology szaklapban publikált tanulmányából. Ez az Omega-3 zsírsavak magas szintjének köszönhető, amelyek kölcsönhatásba lépnek az ösztrogén és progeszteron nemi hormonokkal, ez pedig biztosítja a normális agyműködést.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A kutatás során a szakemberek 1400, 26 és 36 év közötti nőt és férfit vizsgáltak öt éven keresztül. A résztvevők mindegyike étkezési naplót vezetett, és a kutatók összefüggést fedeztek fel a halfélék, a rákok, és a tenger gyümölcsei fogyasztása és a mentális egészség között.
A kutatók figyelembe vették a legalapvetőbb egészségügyi kockázatokat, mint pl. a fizikai megterhelés, a dohányzás, alkoholfogyasztás, munkahelyi körülmények, ám ezek kizárásával is ugyanarra az eredményre jutottak: azon nők esetében, akik heti legalább két alkalommal halat fogyasztottak, 25 százalékkal kevesebb volt az esélye a depresszió kialakulásának, mint azok esetében, akik egyáltalán nem ettek halat. Akik csak heti egy alkalommal vettek magukhoz halat, ott ez a mutató 6 százalék.
A férfiak esetében azonban nem tudtak kimutatni kapcsolatot a halfogyasztás és depresszió kialakulása között. Ezt azzal magyarázták, hogy a férfiak jóval több Omega-3 zsírsavat visznek be a szervezetbe, főként húsok formájában. A kutatók megjegyezték, a 16 és 42 év közötti nők kétszer olyan mértékben hajlamosak a depresszióra, mint a hasonló korú férfiak.
A szakemberek hangsúlyozták: érdemes minél több halat fogyasztani, hisz a halhús gazdag a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi sókban és tápanyagokban. Hozzátették: kutatásuk bizonyítja, hogy az embereknek széles perspektívaként kell gondolniuk az élelemre, és amellett, hogy jóllakunk, figyeljünk az egészségünkre is, hisz nem kell sok erőfeszítés az egészséges táplálkozás kialakításához.