Elkerülhetetlen, hogy életünk során ne szembesüljünk valamilyen módon a halál fogalmával, realitásával, főként saját halálunk gondolatával.
 |
| Fotó: sxc.hu |
Személyiségfejlődésünk korai szakaszában, már az ötödik-hatodik hónapban megfigyelhetők a félelem első jelei a csecsemő viselkedésén. Egy hatéves gyerek már tudja, hogy a halál visszavonhatatlan, ezt megtapasztalhatja egy szeretett élőlény elvesztésekor is, míg óvodáskorunkra igazi könnyekkel siratjuk el halott teknőceinket, kutyáinkat, macskáinkat.
Egy, a családban, rokonságban vagy ismeretségi körben bekövetkezett haláleset felerősíti a természetesen megjelenő halálfélelmet. Ezzel kapcsolatban olyan kérdések merülnek fel a gyerekben, amelyeket aztán ösztönösen elfojt magában, mert nem akarja, hogy a felnőttek által is megerősítést nyerjen az, amit biztosan tud és amitől biztosan félni kell. Ez az elfojtás végigkísér minket életünk során, és talán betudható az egészséges lélek védekezőmechanizmusának is.
Azt mondják minden félelem mögött a tudattalanban a halálfélelem áll. A tudatos halálfélelmet különböző dimenziókra oszthatjuk, és ezeket ismerve, megvizsgálva önmagunkban, hozzásegítenek, hogy felismerjük melyek azok a kritikus területek a halállal, haldoklással kapcsolatban, amelyek a legerősebb félelmet generálják, és ennek tudatában a belső szorongás csökkentése érdekében nyíltabbá váljunk a halállal kapcsolatos kommunikációban.
Fotó: photl.com
Íme a tudatos halálfélelem elemei:
- félelem a meghalás folyamatától – beleértve a fájdalmas és erőszakos halált,
- félelem a halottól – az emberi és állati tetemtől egyaránt,
- félelem a megsemmisüléstől – beleértve a test oszlását vagy elégetését,
- jelentős társak féltése – a számunkra fontos társak halálától való félelem és a hozzátartozóink ránk irányuló aggodalma egyaránt ide tartozik,
- félelem az ismeretlentől – félelem a létezés megszűnésétől és a halál utáni élettől vagy annak hiányától,
- félelem a halál tudatos átélésétől – szorongás attól, hogy valakit tévesen halottnak nyilvánítanak, bár még él,
- a test féltése a halál után – félelem a saját test bomlásától és izolációjától,
- félelem a korai haláltól – miszerint nem érjük el kitűzött céljainkat, nem valósíthatjuk meg vágyainkat.
Mint minden félelem általában, a halálfélelem is nagy energiatöltéssel rendelkezik és kétféle reakciót válthat ki bennünk: lebénít, megtorpanunk, leblokkolunk, elbújunk, vagy elkezdünk igazán élni. Az egyes keleti tanítások szerint nem létezik halálfélelem. Az fél a haláltól, aki az élettől fél, aki fél saját életéért felelősséget vállalni.
Az emberekben mindig ott van a szomorúság, hogy mi lesz, ha az életünknek vége lesz, és ez hatalmas fájdalommal is járhat. Senkinek sem ad meg mindent az élet, egyikünk sem tud egy egész, teljes életet élni. És nem is ez az életünk célja, hanem teljes életet élni annak minden dimenziójában, annak mélységeivel és magasságaival. Minél jobban sikerül ezt tudatosítanunk a szomorúság kimarad. A fájdalom megszűnik, de a szépség megmarad.
Fotó: photl.com
Tudatosítsd magadban, hogy MOST ÉLSZ! Vállalj felelősséget életedért, döntéseidért, boldogságodért! Nem azért, mert muszáj, mert kell, hanem azért, mert MOST LEHET! Most szabad és lehet örülni, most lehet szomorúnak lenni, most megélheted érzéseid, önmagad. Most lehet szeretni, sírni, cselekedni, megbocsájtani, elengedni, beszélni halálfélelmedről.
Tervezz! Tervezd meg a mai programod, a holnapit, álmodd meg mit szeretnél elérni az elkövetkező öt évben. Terved lehet bármi: hogy megöntözöd a virágaidat, hogy holnap elmész a bevásárlóközpontba bevásárolni, találkozol a barátaiddal, stb. De mindezt ne azért tedd, mert kell, muszáj, hanem azért meg még lehet, most lehet.
Adj hálát! Mond azt, hogy köszönöm, akár magadnak is mikor belenézel a tükörbe.
És ne feledd: a hosszú élet titka az, hogy folyamatosan lélegezz.
Birtalan Katalin
