Linda Akeson McGurk svéd-amerikai írónő, aki szenvedélyesen hisz egy régi svéd hagyományban, amit a „friluftsliv” néven ismernek, és ami megközelítő fordításban szabadtéri életmódot jelent.
A 164 éves friluftsliv fogalma a természet elfogadásáról szól, és a svéd kultúra fontos részét képezi. Linda Svédországban nőtt fel, és bár egy ideig az Egyesült Államokban élt a családjával, most újra Svédországban telepedett le.
„Svédországban nőttem fel, és a szüleim mindig arra bátorítottak, hogy minél többet menjek ki a szabadba – esőben, hóban, napsütésben” – magyarázta a szerző, hozzátéve, hogy most ő maga is így neveli a gyerekeit. „Amikor a gyerekeim kicsik voltak, hagytam, hogy sziklákra és fákra másszanak, nyálkás élőlények után kutassanak, gödröket ássanak és felnőttek beavatkozása nélkül játsszanak, ahogy én is tettem.”
„Jelenleg Svédországban élek, de amikor az Egyesült Államokban éltem, el sem tudom mondani, hány furcsa pillantást kaptam, amikor az emberek megtudták, hogy a lányaim boldogan szundikáltak a verandánkon a legtöbb napon, minden évszakban, vagy hogy gyakran játszottak mezítláb a szabadban” – magyarázta az édesanya, kiemelve a két ország közötti kulturális különbségeket.
Szerinte a friluftsliv elve nagyszerű módja annak, hogy a gyerekeket már fiatal korban egészséges szokásokra neveljük, és az egyik legfőbb ok, amiért a skandináv országok általában a világ legboldogabb nemzetei között szerepelnek.
A következő 3 egyszerű szokással Linda szerint a friluftsliv könnyen beilleszthető a mindennapi életünkbe:
1. Szabadtéri tevékenységek beütemezése
A svéd kultúrában a reggeli és esti séta is fontosnak számít. Sőt, a családok a ház előtti verandán vacsoráznak, ha az időjárás engedi.
A skandináv országokban ugyanakkor gyakoriak a szabadtéri óvodák vagy erdei iskolák is, így a gyerekek az idő nagy részét a természetben töltik.
Linda szerint a legfontosabb, hogy kialakítsunk egy ritmust, ami lehetővé teszi, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Ez akkor is működhet, ha elfoglaltak vagyunk, amennyiben már meglévő szokásokhoz igazodunk: például gyalog vihetjük el a gyerekeket óvodába, iskolába, vagy összecsomagolhatunk egy piknik kosarat, és elfogyaszthatjuk az ebédünket a parkban.
2. Kezdjük ott, ahol éppen vagyunk, és használjuk ki azt, ami éppen a rendelkezésünkre áll
A friluftsliv aranyszabálya, hogy abból gazdálkodj, amid van, így plusz erősfeszítés nélkül is élvezheted ezt az életszemléletet. A természet mindenütt körülvesz bennünket, még egy nagyvárosi környezetben is vannak madarak, amiket megfigyelhetünk, és növények, amikben gyönyörködhetünk.
Egy erdei túra csodálatos lehet, de erre nincs lehetőségünk nap, mint nap, márpedig a természettel való mindennapos kapcsolat rendkívül fontos, ezért városi környezetben is gondoskodni kell erről, például egy sétával a parkban.
3. Ne hagyjuk, hogy az időjárás tönkretegye a napunkat
„A gyerekek nem születnek időjárási előítéletekkel, de gyorsan átveszik a felnőttek negatív hozzáállását az esőhöz, a szélhez, a hideghez és a meleghez” – mondja Linda Akeson McGurk.
A friluftsliv szemlélet azonban arra ösztönöz, hogy minden évszakban megtaláljuk annak szépségét. Az északi országokban sokan úgy tartják, hogy nincs rossz időjárás, csak nem megfelelő ruházat. Ez arra motiválja az embereket, hogy minden nap kimozduljanak a szabadba, függetlenül az időjárástól.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor jobb bent tartózkodni a házban – például viharban – de sok esetben egyszerűen csak az időjárásnak megfelelően kell öltözni, hogy élvezhessük a szabadban töltött időt.