KuriózumA férj annyira összetört, amikor a felesége elhunyt, hogy 33 órával később...

A férj annyira összetört, amikor a felesége elhunyt, hogy 33 órával később követte őt a túlvilágra

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Aki azt hiszi, hogy a sírig tartó szerelem csak a könyvekben létezik, téved. Tény, hogy napjaink tendenciája azt mutatja, hogy a párkapcsolatok zöme válással, megcsalással, szakítással, különéléssel végződik, de vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt, és igenis rá lehet lelni arra az emberre, akinek a lelke a tieddel rokon, még ha olyan is, mint tűt találni a szénakazalban: nehéz, ám nem lehetetlen.

Vannak olyan párok, akik már tizenéves korukban tudják, ők egymásnak valók, és képtelenek élni a másik nélkül. Látják magukat megöregedni a másik mellett, és több évtizedes házasságot tudhatnak maguk mögött. Vannak olyan szerelmek, melyek a sírig és még azon is túl tartanak: amikor eljön az idő, egymás kezét fogva távoznak a túlvilágra.

Corinne és Robert Johnson története akár egy romantikus regény is lehetne. 68 év házasság után, 33 órán belül hunytak el, hogy még a mennyországban se kelljen egymás nélkül élniük.

A férj annyira összetört, amikor a felesége elhunyt, hogy 33 órával később követte őt a túlvilágra
Fotó: Brent Johnson

Kamaszkoruk óta elválaszthatatlanok voltak. Mivel egymás mellett nőttek fel egy vidéki tanyán, hamar egymásba szerettek. Robert Corinne bátyjának legjobb barátja volt, és gyakran dolgoztak együtt a földeken, melyeket az egybekelésük után sem hagytak el. A fiatalok 1951 októberében házasodtak össze.

„[Corinne] először kapott ízelítőt a farmerfeleség életéből, amikor Robert egész nap aratással foglalkozott a bátyjával, Jerryvel az esküvőjük előtt” – áll a gyászjelentésükben. És a következő 67 évben a házaspár nemcsak mezőgazdálkodott és állatokat tenyésztett, hanem egy gyönyörű családot is felnevelt, amely egyre bővült.

„Robert kezei arról tanúskodtak, hogy keményen dolgozott a farmon, de mindig szakított időt arra, hogy ott legyen a hét gyermeke mellett” – olvasható a jelentésben. „Az éjszaka minden órájában fejte a teheneket, hogy el tudjon menni a gyerekei sporteseményeire. Ő és a felesége több ezer kilométert tettek meg az autójukkal, hogy megnézhessék a gyerekeik mérkőzéseit”.

Corinne és Robert hét gyermek szülei, 14 gyerek nagyszülei és 15 gyerek dédszülei voltak. Imádták, hogy népes családjuk van, és boldogok voltak. Aztán a 88 éves Bobot rákos megbetegedése miatt kórházba szállították. Nem sokkal később a 87 éves Corinne is csatlakozott hozzá a kórházban, amikor szívelégtelenség miatt beutalták.

Végül a feleség volt az, aki hamarabb hagyta el ezt a világot. 2019 novemberében hunyt el, előtte viszont megcsókolta az ágyban fekvő szerelmét, és azt súgta a fülébe: „szeretlek”. Amikor Roberttel közölték a hírt, hogy Corinne meghalt, könnyek szöktek a szemébe.

A férj annyira összetört, amikor a felesége elhunyt, hogy 33 órával később követte őt a túlvilágra
Fotó: Brent Johnson

„Amikor anya elhunyt, elhúzták a függönyt a két ágy között, ő csak bámulta a függönyt” – idézte fel Beth Kinkeade, a házaspár egyik gyermeke.

„Valahogy úgy gondoltam, hogy úgy nézett ki, mintha még hetekig bírná” – nyilatkozta a fiuk, Bruce Johnson, aki onkológus. Robert azonban nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a felesége nélkül folytassa, ezért 33 órával Corinne halála után ő is távozott az öröklétbe. „Amint anya meghalt, azonnal lejtőre került, és egy nap alatt meghalt. Nehéz elképzelni, hogy ez véletlen egybeesés” – tette hozzá Bruce.

A gyermekeik azt állítják, az apjukra egyébként is jellemző volt, hogy az anyjukat engedje előre. Beth megemlítette, hogy az apjuk az a típus volt, aki másokat helyez előtérbe. „Így csak úgy illett, hogy a végén megvárta, hogy anya menjen először, és csak utána hunyt el” – tette hozzá a lányuk.

Bármennyire is fájdalmas volt a család számára az elmúlásuk, tudták, hogy ez így a legjobb. Örülnek, hogy szüleik most újra együtt vannak.

„Azt hiszem, mindannyian azon izgultunk, hogy mi lesz, ha egyikük elmegy, és hogyan éli túl a másik, de az ő tervük az volt, hogy ne kelljen emiatt aggódnunk” – vélekedett Lora Dennis, a házaspár egyik lánya.

„Hogy lehetne ennél jobb bármi is? Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy egy jobb helyen vannak” – tette hozzá. Ők ketten voltak egyek, és ettől az utolsó másodpercben sem tágítottak.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek