KoktélA férfi feleségül vette menyasszonyát, mindössze órákkal azután, hogy az orvosok közölték,...

A férfi feleségül vette menyasszonyát, mindössze órákkal azután, hogy az orvosok közölték, a nőnek már csak kevés ideje van hátra

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A texasi Houstonból származó nő megtalálta élete szerelmét, és arról álmodott, hogy hozzámegy feleségül. Egy váratlan diagnózis azonban majdnem az álomesküvő útjába állt.

Norina és Ray tudták, hogy egymásnak lettek teremtve, és négy év randevúzás után össze akartak házasodni, de a nő váratlanul megbetegedett, és egy időre el kellett halasztaniuk esküvői terveiket.

Norinánál 4. stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak, és úgy tűnt, az álomesküvő ezzel lehetetlenné válik. A szerelmesek azonban mindennél jobban vágytak arra, hogy összeházasodjanak, és Norina hitt abban, hogy Isten meggyógyítja őt, hogy férjhez mehessen álmai férfijához. A nő végig optimista maradt: „Hallani sem akarok statisztikákról. Hiszek benne, hogy Isten csodája vagyok, és az is leszek” – mondta.

Amikor azonban Norina kórházba került, és az intenzív osztályon ápolták, az orvosok megdöbbentő hírt közöltek Ray-jel. Azt mondták neki, ha feleségül akarja venni a nőt, akit szeret, tegye meg minél előbb, mert nem sok ideje van hátra. Ray nagyon elkeseredett, és nem tudta, mit tegyen, mert Norina mindennél jobban vágyott egy igazi templomi esküvőre.

2022. november 29-én azonban elszánta magát a cselekvésre, és amikor aznap bement a kórházba, azt mondta menyasszonyának: „Ma összeházasodunk.” A nőt váratlanul érte a gondolat, és el sem akarta hinni, hogy ez valóban megtörténik.

Ray azt mondta, később még visszamegy, aztán elrohant, mert meg kellett szerveznie az esküvőjüket.

A férfi feleségül vette menyasszonyát, mindössze órákkal azután, hogy az orvosok közölték, a nőnek már csak kevés ideje van hátra
Fotó: Memorial Hermann

Mindössze néhány óra leforgása alatt talált egy virágüzletet, ahonnan beszerezte a menyasszonyi csokrot, egy lelkészt, aki összeadhatja őket és egy fotóst is. Sőt, még azt is sikerült megszerveznie, hogy a családtagok részt vehessenek a szertartáson. Mindenki megpróbált segíteni valamiben, és feldíszítették a kórházat az esküvőre.

Norina gyönyörűen festett menyasszonyi ruhában, és mindketten nagyon meghatódtak, amikor örök hűséget fogadtak egymásnak. Bár nem ilyen esküvőről álmodtak, végül minden nagyszerűen sikerült, és csak az számított, hogy együtt lehetnek.

A fogadalomtétel különösen nagy hatással volt a párra, főként a betegségben és egészségben való elköteleződésről szóló rész. A menyasszony csak úgy ragyogott és a boldogságtól, és azt mondta: „Igazi tündérmese volt. Nagyon fontos, hogy egy ilyen értékes dolog megtörténhet.”

Norinán annyira elhatalmasodtak az érzelmei, hogy csak nehezen tudta elmondani a fogadalmait. „Önmagában a fogadalom, az, ahogy Ray elmondta, és amit éreztünk, miközben kimondtuk ezeket a dolgokat, és komolyan és gondoltuk azokat” – magyarázta meghatottsága okát.

Bár az orvosok nem hitték, hogy Norina képes lehet elhagyni a kórházat, a nő rácáfolt a véleményükre, és hazamehetett újdonsült férjével, hogy legalább egy rövid ideig élvezhessék a házaséletet.

A friss házasok nagyon boldogok voltak, és különösen annak örültek, hogy kettesben lehetnek a saját otthonukban. Történetük az interneten is elterjedt, és a felhasználók elhalmozták őket jókívánságokkal. „Milyen szép pillanat egy ilyen nehéz időszakban. Remélem, hosszú és boldog életük lesz együtt” – írta az egyik hozzászóló.

Egy másik pedig hozzátette: „Isten áldjon benneteket, Norina és Ray. Norina, Isten csodája vagy! Gratulálok.”

„Isten gyógyítsa meg ezt a kedves nőt. Milyen gyönyörű pár. Szívből gratulálok” – írta egy harmadik válaszadó.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek