A köröm anyagának, vastagságának, színének megváltozása körömgomba kialakulására utalhat. Az emberek nagyrésze találkozik a problémával életet során, viszont a cukorbetegek a legveszélyeztetettebbek.
Becslések szerint világszerte a népesség 2-18%-a küzd körömgombával, a cukorbetegek egyharmadát érinti a probléma, de a legyengült immunrendszer is közrejátszik a betegség kialakulásában.
Szakértők szerint a köröm megsárgulása az első intő jel, ilyenkor már érdemes orvoshoz fordulni, hiszen teljesen más ápolást igényel egy gombás köröm, mint egy egészséges. A körömgomba azt jelzi, hogy felborult a szervezet egyensúlya, éppen ezért ajánlott megkeresni az okot, és ne csak a tünetet kezeljük.
A cukorbetegek esetében a köröm sárgás színű lesz, és megvastagodik. Ez a színváltozás a glükóz metabolizmusával és a körmökben lévő kollagénre gyakorolt hatással kapcsolatos. A sárgulás lehet a cukorbetegség tünete is, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy körömgombával van dolgunk.
A cukorbetegségben szenvedő emberek nagyobb eséllyel lesznek körömgombások, mint azok, akiknek megfelelő a vércukorszintjük. A gombás fertőzés leginkább a láb ujjain jelenik meg, itt ugyanis lassabban nő a köröm, az idő és a glikémiás egyensúlyhiány elősegíti a gombák terjedését. A köröm megvastagodik, sárgás színű lesz, és a köröm alatt keletkező réteg elkezd morzsálódni.
A gombák a nedves, meleg környezetben szeretik a leginkább, ezért kedvenc helyük a közfürdők, uszodák, de a nem jól szellőző, műanyag cipőben is igen jól fejlődnek.
A cukorbetegek rendszeresen járjanak ellenőrzésre, és fordítsanak fokozott figyelmet lábaik egészségére. Naponta többször ajánlott lábat mosni, soha ne hordjanak műszálas zoknit, és mindig töröljék meg a lábukat, hiszen a gombák számára nagyon előnyös a nedves környezet. A körömgombától egyáltalán nem könnyű megszabadulni, főleg a cukorbetegek esetében, de kitartó kezeléssel és odafigyeléssel nem lehetetlen.
Ha nem kezeljük a körömgombát, könnyen átterjedhet egyik körömről a másikra, sőt, a lábujjak közötti bőrre is. Veszélyes lehet az idősek, gyerekek, cukorbetegek és legyengült immunrendszerű személyek esetében. Befolyásolhatja ugyanis a létfontosságú szervek, mint pl. a szív, vesék, tüdő, agy és a vérkeringés működését is.