A rák egy olyan súlyos, gyakran halálos kimenetelű betegség, amelynek tünetei leginkább az előrehaladott stádiumban kezdenek jelentkezni, ezért nagyon fontos, hogy már az első, apró jelekre odafigyeljen mindenki, mert minél korábban kiderül a probléma, annál nagyobb a gyógyulás esélye.
Íme, a rákra utaló jelzések, tünetek!
1. Hirtelen, ok nélküli fogyás
Az Amerikai Rákkutató Társaság szerint a váratlan, nem tervezett, ok nélküli testsúly csökkenés, amikor 4-5 kiló is lemegy, főként az izomtömegből, gyakran jelez hasnyálmirigy- , vagy nyelőcsőrákot.
2. Hirtelen megváltozó emésztés, anyagcserezavar
A hirtelen kialakuló, és rendszeressé váló hasmenés, székrekedés, véres széklet semmi jót nem jelent, ezért érdemes orvosi kivizsgálásra jelentkezni. Lehet, hogy a bélfalon kialakuló polip okozza a gondokat, vagy gyomorfertőzés áll a háttérben, de akár vastagbélrák is lehet, ezért mindenképp orvoshoz kell menni, főként 60 éves kor után.
3. Láz
Ha a szervezetben fertőzés, gyulladás alakul ki, akkor a szervezet természetes reakciójaként láz jön létre. Ugyan ritkán utal a láz rákos megbetegedésre, de azért előfordulhat, főként abban az esetben, ha a kór befolyással van az immunrendszerre. Az orvosok még egyelőre nem tudják, hogy mely ráktípusok okoznak lázat, de leginkább a leukémiában szenvedőknél figyelhető meg a gyakori lázas állapot.
4. Állandó köhögés
Az a személy, aki nincs megfázva, és mégis állandóan köhög, keressen fel minél hamarabb egy orvost. Ha a hagyományos kezelések nem hatásosak, akkor lehetséges, hogy tüdőrák húzódik a háttérben, főként ha véres köpet is jelentkezik egy köhögésrohamot követően.
5. Megmagyarázhatatlan fájdalmak
A fájdalom kialakulása egy jelzés a szervezetben, hogy valami nem működik megfelelően. A lényeg az, ha a test egy bizonyos pontján kialakuló fájdalom több napon, akár héten keresztül fennáll, akkor orvoshoz kell fordulni, hogy kiderítsék a fájdalom pontos okát.
6. Szokatlan vérzések
A székletben lévő vérnyomok vastagbél-, vagy végbélrákra utalhatnak, a vizeletben lévő vérnyomok prosztata-, vagy a méhet érintő rákra utalhatnak, a köhögés utáni köpetben lévő vérnyomok pedig a tüdőrák jelei lehetnek.
7. Fáradtság
A krónikus fáradtságot nem lehet kipihenni. Leginkább a vastagbélben és gyomorban kialakuló daganatos betegségek idézhetnek elő a kimerültséget, koncentrációzavart, gyengeséget.
8. El nem múló zúzódások
A bőr felületén kialakuló foltok, zúzódások, vagy a szájüregben létrejövő fekélyes sebek, amelyek nem akarnak gyógyulni, gyakran szájüregi daganatos megbetegedésre utalhatnak. Ez a kór főként a dohányzó, nagy mennyiségű, alkoholos italokat fogyasztó embereket fenyegeti.
9. Csomók megjelenése a testben
Ha a mellekben, pajzsmirigyek körül csomók, dudorok alakulnak ki, akkor ez utalhat daganatos megbetegedésre, elsősorban mell- és pajzsmirigyrák formájában, de a heréket is megszokta támadni a rettegett kór. A formájukban megváltozott anyajegyekkel sem szabad játszani, aki ezt tapasztalja magán, azonnal keressen fel egy bőrgyógyászt.