Úgy érzed, hogy túl sok mindenen ment már keresztül a lelked, és nem tudnál elviselni egy újabb nehéz évet? Itt az ideje, hogy a kezedbe vedd az irányítást: álmodd meg és teremtsd meg te magad azt az életet, amit leginkább szeretnél!
Nem tudod, hogy hogyan találj rá a lelki társadra? Járj nyitott szívvel, összpontosíts a szerelemre, és mondogasd rendszeresen az alábbi szerelem-vonzó mantrákat.
Január
A szívemben lakó szeretetet választom. Elfogadom, és eggyé válok az érzéseimmel, csak így találhatok rá az önmagamhoz vezető útra. Többé nem veszek el a jelentéktelen és apró problémákban.
Február
Bízom magamban, és tisztában vagyok azzal, hogy az Univerzum a legjobb utat szánta nekem. Elfogadok minden akadályt, hiszen csak ezek által vagyok képes a fejlődésre. Készen állok rá, hogy a dolgok jó oldalát lássam ezután!
Március
A kapcsolatok számítanak. A történetek inspirálnak. Sokkal nyitottabb leszek, és megpróbálok teljes mértékben a jelenben élni. Készen állok rá, hogy befogadjam az igazi szeretetet.
Április
Harcolok a szeretetért, harcolok a boldogságért, készen állok harcolni azért is, hogy rátaláljak a lelkitársamra. Hátam mögött hagyom a múltat és nyitott szívvel tekintek a jövő felé, hiszen tudom, hogy ott vár rám az igaz szerelem.
Május
Bízom az Univerzumban, tudom, hogy az igazi szerelem éppen úton van felém, és egészen pontosan abban a pillanatban fog elérni hozzám, amikor már készen állok arra, hogy megfelelően szeressek.
Június
Mindenkinek vannak hibái és hiányosságai, de pontosan ezért vagyunk a világ tökéletes teremtményei. Mint, ahogy mindenki más, én is megérdemlem az igaz szerelmet. Megérdemlem, hogy szeressenek és hogy viszont szerethessek igazán.
Július
Megérdemlem a szerelmet. Mostantól a bőség, a szerelem és a boldogság áramlik az életembe.
Augusztus
Az együttérzés végtelen, és elkísér minden lépésen. A kiteljesedésre koncentrálok, és rátalálok arra az útra, amely a lelkitársam felé vezet.
Szeptember
Hiteles vagyok, valódi és kifejező. Képes vagyok arra, hogy igazán szeressek, és megérdemlem az igazi szeretetet.
Október
Optimista vagyok és mosolygok, a belső erő hajt előre, és felemelt fejjel megyek minden nap a szerelem felé vezető úton. Tudom, hogy egyszer rátalálok!
November
Már olyan messzire eljutottam, bátran folytatom tovább az utam. Kitartó vagyok, tudom, hogy már nincs túl sok, míg rám talál a boldogság.
December
Testem minden sejtje kifejezi a szeretetet. Átadom magam a világ legboldogabb érzésének, az igaz szerelemnek.