Ceirra Zeager először azt hitte, csak azért dobog olyan hevesen a szíve, mert izgatott volt az első iskolai bálja miatt, de kiderült, hogy szívrohama volt, amit egy veleszületett rendellenesség okozott. A most 23 éves Zeager az American Heart Association önkéntese, és figyelmeztetésként osztja meg a történetét.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Ceirra Zeager egy pennsylvaniai kisvárosban élt, és abban az évben kezdte el a középiskolát. Visszahúzódó lány volt, aki nagyrészt a tanulmányaira és a művészetekre összpontosított, és nem nagyon járt társaságba. Csak két közelebbi barátja volt, közülük az egyik a nővére.
Amikor 2014-ben, 14 éves korában először ment el az iskolai bálba, és táncolt együtt egy fiúval, nagyon izgatott volt, és bár a szíve még azután is hevesen vert, hogy hazaért, azt hitte, ez normális reakció. „Arra gondoltam: ilyen, amikor az embernek érzései vannak valaki iránt?” – emlékezett vissza.
Csakhogy az érzés még másnap reggel sem akart megszűnni, és addigra más tünetek is jelentkeztek – kimerült volt, és olyan nehéznek érezte a karját, hogy alig tudott felöltözni. Elindult a szülei hálószobájába, hogy segítséget kérjen, de összeszűkült a látása, forróság öntötte el a fülét, és összeesett. „Egyik pillanatról a másikra a padlón voltam. Olyan érzés volt, mintha egy elefánt ült volna a mellkasomon” – mondta.
Amikor gyógyszerészként dolgozó édesapja megpillantotta őt a földön, felvetette, hogy menjenek be a kórházba. A család eredetileg Ceirra bátyjának születésnapjára készült, de elhalasztották az ünnepséget.
Ceirra azt mondta, a kórházban egyáltalán nem kezelték vészhelyzetként az esetét. Órákig kellett várnia, mielőtt végre megvizsgálták, és közben égő fájdalom alakult ki a felkarjában, de még csak fájdalomcsillapítót se adtak neki. Ma már tudja, hogy a karjában érzett fájdalom a szívroham jele volt.
Amikor végre megvizsgálta egy orvos, azt mondta, valószínűleg csak tinédzserkori szorongásról van szó. „Teljesen összetört, amikor ezt hallottam, mert kínosan éreztem magamat, amiért az egész családom ott volt, és tönkretettem a bátyám születésnapi összejövetelét” – mondta Ceirra Zeager.
Ennek ellenére az orvos azt javasolta, a biztonság kedvéért menjenek el egy gyermekklinikára, ahol további teszteket végeztek. Ezek elzáródást azonosítottak a szívében vagy annak környékén, és végül katéteres eljárással azonosították az elzáródás pontos helyét.
Amikor Ceirra felébredt a műtétből, több mint 12 órával azután, hogy először bementek a kórházba, azt látta, hogy a nővére sír az ágya mellett. „Szívrohamod volt” – mondta neki a nővére.
A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy úgymond „sűrű” a vére, és emiatt nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki vérrögök. Ugyanakkor azt is megtudta, hogy egy lyukkal a szívében született – ez a rendellenesség az úgynevezett nyitott foramen ovale (patent foramen ovale, PFO) – ami lehetővé tette, hogy a vérrög megtapadjon a koszorúérben, és ez okozta a szívrohamot.
A PFO önmagában általában nem okoz problémát, de a két rendellenesség együttvéve már komoly veszélyt jelentett. A lánynak át kellett esnie egy műtéten, hogy bezárják a szívében lévő lyukat, és 6 hónapon át vérhígítókat kellett szednie. A műtét után több hetet kórházban töltött.
Körülbelül hét évvel később Ceirra ismét rendkívüli kimerültséget tapasztalt, de arra gondolt, biztosan csak a járvány miatti stressz vagy az esküvői előkészületek miatt – 2020 októberében ment férjhez. Egy kardiológus azonban azt mondta, nyitott szívműtétre van szüksége, hogy helyrehozzanak egy szívbillentyűt, ami a szívroham során sérült meg.
Ceirra 2021 februárjában esett át a műtéten, mindössze néhány hónappal az esküvője után. Elmondása szerint a hosszú felépülési folyamat érzelmileg is megviselte. „Duzzadt vagy, véraláfutásos vagy, nem érzed, hogy igazán önmagad lennél, mindenféle fájdalomcsillapítót szedsz, és alig vészelsz át egy-egy újabb napot. Bár általában pozitív személyiség vagyok, akkoriban nem voltam pozitív, nm voltam boldog” – ismerte el.
Ceirra egészséges életmódot folytat, de a szíve még mindig nem pumpálja elég erősen a vért. Egészséges szív esetében az úgynevezett ejekciós frakció 50-70% között van, az ő esetében azonban csak 44%-on. Ez akár azt is jelentheti, hogy nem lesz képes biztonságosan kihordani egy magzatot.
„Ha ezt elveszik egy nőtől, az nagyon-nagyon nehéz” – mondta, de igyekszik megőrizni a pozitivitását, és felhívni a figyelmet a szívbetegségek veszélyére. „Hallgass a testedre, állj ki magadért, és próbáld meglátni a dolgok jó oldalát. Ez közhelyesen hangzik, de így igaz” – tette hozzá.