A 10 éves matematika zseni beiratkozott az egyetemre és 5 éven belül saját bankot nyitna!

Első pillantásra Esther Okade egy teljesen átlagos 10 éves kislánynak tűnik. Szeret játszani a Barbie babáival, sétálni a parkban, együtt lenni a barátaival.

esther

A nigériai származású brit kislány mindezek mellett azonban matekzseni, és túlságosan okos a korosztályához képest, ezért januárban felvételt nyert az Open University-re. A távoktatásos felsőoktatási intézménybe való bejutásával Esther lett az Egyesült Királyság legfiatalabb egyetemistája.

„Nagyon érdekes, a matematika minden olyan szakterületével – elméletek, komplex számok – foglalkozunk, amelyeket szeretek. Nagyon könnyű volt bejutni, a matematikára pedig édesanyám tanított nagyon aranyos módon” – mesélte a kislány.

Elmondása szerint két év alatt be szeretné fejezni az egyetemet, utána doktorálna pénzügyi matematikából, és 15 éves koráig saját bankot nyitna.

„Szeretem a számokat és az embereket is, a bank pedig egy csodálatos lehetőség arra, hogy segíteni tudjak az embereken” – mondta az újdonsült egyetemista.

Esther már 7 éves korában be szeretett volna iratkozni az egyetemre, ám az édesanyja azt javasolta neki, hogy várjon ezzel, hisz túl fiatal. A kislány mindig osztályelső volt, ami nem csoda, hisz az édesanyja már hároméves korában felfedezte, hogy csodálatos elmével bír, és játszi könnyedséggel old meg feladatokat.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top