Abban a korban, amikor a legtöbb gyerek arra koncentrál, hogy elérje a következő szintet egy videójátékban, vagy jobban teljesítsen az iskolai sportcsapatban, Williamet az foglalkoztatja, hogy lehetne asztrofizikus.
A legtöbb gyerek arról álmodik, hogy tűzoltó, orvos, esetleg űrhajós vagy tanár lesz, de William nem csak álmodik róla, hogy asztrofizikus lesz, hanem már munkához is látott.
A pennsylvaniai fiú 2016 májusában végezte el a középiskolát, 9 évesen. 2018-ban, 11 évesen pedig diplomát szerzett a floridai St. Petersburg Főiskolán.

Apja, Peter Maillis szerint William mindössze hét hónapos korában már teljes mondatokban kezdett beszélni. 21 hónapos korában már összeadott, 2 évesen pedig szorozni is tudott, és elkezdett gyerekkönyveket olvasni, sőt, megírta a saját 9 oldalas könyvét is, „Happy Cat” címmel. 4 évesen már algebrát és jelnyelvet tanult, valamint elkezdett görögül olvasni. 5 évesen elolvasott egy egész 209 oldalas geometriai tankönyvet, másnap reggel pedig már kerületet számolt.
Ez a gyerek szó szerint egy zseni, és az Ohio Állami Egyetem pszichológusa, Joanne Ruthsatz is annak nyilvánította.
William vágya, hogy asztrofizikus legyen, erős hitében gyökerezik. Nem ért egyet Einstein és Hawking egyes fekete lyukakra vonatkozó elméleteivel, és saját elképzelései vannak a világegyetem keletkezésének bizonyítására.

William, aki egy görög ortodox pap fia, be akarja bizonyítani, hogy csakis egy külső erő hozhatta létre a világegyetemet, ami azt jelentené, hogy „Isten valóban létezik.”
Hawking azonban egészen más állásponton volt. „Mielőtt megértettük volna a tudományt, természetes volt azt hinni, hogy Isten teremtette a világegyetemet, most azonban a tudomány meggyőzőbb magyarázatot kínál” – mondta a neves fizikus. „Amikor azt mondtam, megismerjük Isten gondolatait, úgy értettem, hogy mindent tudnánk, amit Isten tudna, ha létezne Isten, de nem létezik. Ateista vagyok.”
William szülei azt mondják, hogy soha nem ösztönözték őt a tanulmányaira vagy arra, hogy megpróbálja bizonyítani Isten létezését, és szerintük a fiuk „egy elég átlagos 10 éves gyerek.”
„Átlagos emberek vagyunk” – magyarázta Peter. „És ő is egy átlagos gyerek. Nem tudnád őt megkülönböztetni más 10 évesektől. Szereti a sportokat, sorozatokat és a videójátékokat, mint mindenki más.”
Mindenesetre lenyűgöző, hogy ez a „viszonylag átlagos 10 éves fiú” minden idők egyik legnagyobb tudósának elméletét próbálja megdönteni. Matthew F. Maury csillagász, oceanográfus szavaival élve: „A Biblia is igaz és a tudomány is igaz, ezért ha helyesen olvassuk – mindegyik a másik igazságát bizonyítja.”