Újabb megrázó részletek derültek ki az M1-es autópályán történt péntek hajnali tragédiáról. A rendőrség tájékoztatása szerint mindkét halálos baleset hátterében elalvás állhatott. A Győr közelében történt ütközéssorozatban összesen nyolcan vesztették életüket: hét moldáv férfi és egy török sofőr.
Az első baleset hajnali fél 5 körül történt Töltéstava térségében, az M1-es autópálya 115-ös kilométerénél, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. Egy török rendszámú kamion álló munkagépeknek hajtott, az ütközés erejétől több gépet is egymásba tolt, majd a jármű fülkéje kigyulladt. A lángok rövid időn belül a rakományra is átterjedtek. A kamion török sofőrje a helyszínen meghalt.
A tragédia helyszínén ekkor már több rendőri egység dolgozott, amikor 5 óra 15 perc körül újabb súlyos baleset történt, körülbelül 1600 méterrel arrébb, a 113-as kilométernél. Egy moldáv honosságú kisbusz nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvény hátuljának. A hatóságok szerint ennél a balesetnél is felmerült, hogy a sofőr elaludhatott vezetés közben – írja a Twice.

A kisbuszban kilenc külföldi férfi utazott. Közülük heten a helyszínen életüket vesztették, ketten pedig súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Szűcs Brigitta elmondta, hogy az egyik életveszélyes állapotban lévő férfit emelt szintű légútbiztosítás után, lélegeztetve szállították a győri kórházba. Egy másik sérült súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, őt fájdalomcsillapítás és rögzítés után vitték kórházba.
A balesetek után sokkoló videó is készült a helyszínen. A felvételeken látható, milyen pusztítást hagyott maga után az ütközéssorozat: összeroncsolódott járművek, szétszóródott rakomány és a mentés utáni helyreállítás nyomai borították az autópálya érintett szakaszát.
A tragédia országos visszhangot váltott ki. Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kért az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések közlekedésbiztonsági hatásairól. A körülmények tisztázására Vitézy Dávid miniszterelnöki elrendelés alapján soron kívüli vizsgálatot rendelt el.
A helyszínelés és a műszaki mentés hosszú órákon át tartott, az érintett szakaszon jelentős torlódások alakultak ki. A hatóságok tovább vizsgálják, pontosan milyen körülmények vezettek a nyolc ember életét követelő tragédiához.


