Donald Trump pénteken jelentette be, hogy nem vesz részt legidősebb fia, Donald Trump Jr. és Bettina Anderson hétvégi esküvőjén. Az amerikai elnök közlése szerint a döntés hátterében a washingtoni politikai és nemzetközi helyzet áll, amely miatt a Fehér Házban kell maradnia.
Trump a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében úgy fogalmazott, hogy bár szeretne ott lenni fia mellett életének egyik legfontosabb pillanatában, jelenlegi feladatai ezt nem teszik lehetővé.
„Bár nagyon szeretnék ott lenni fiam, Don Jr. és a Trump család legújabb tagja, leendő felesége, Bettina mellett, a kormányzással kapcsolatos körülmények és az Amerikai Egyesült Államok iránti szeretetem megakadályoznak ebben” – írta az amerikai elnök.
Azt is hozzátette, hogy jelenleg fontosabbnak érzi, hogy Washingtonban maradjon.
„Úgy érzem, fontos számomra, hogy ebben a fontos időszakban Washington D.C.-ben, a Fehér Házban maradjak.”
A CNN információi szerint az esküvőt egy kisebb bahamai szigeten tartják zártkörű keretek között. A rendezvényről kevés részlet került nyilvánosságra, Donald Trump Jr. szóvivője pedig nem reagált az újságírói megkeresésekre.
Trump már egy nappal korábban is utalt rá, hogy bizonytalan a részvétele. Akkor újságíróknak arról beszélt, hogy fia szeretné, ha jelen lenne az eseményen, de a jelenlegi nemzetközi helyzet ezt megnehezíti.
„Van egy kis dolgom Iránnal és még néhány más dologgal” – mondta csütörtökön.
A háttérben komoly diplomáciai tárgyalások zajlanak. Az amerikai adminisztráció jelenleg Pakisztán közvetítésével próbál előrelépni egy olyan fegyverszünet irányába, amely lezárhatná az Iránnal kapcsolatos konfliktust. A nemzetközi helyzet az elmúlt hónapokban jelentős gazdasági és geopolitikai feszültségeket okozott.
Donald Trump Jr. magánélete korábban is sok figyelmet kapott az amerikai médiában. Első feleségével, Vanessa Trump tizenkét évig élt házasságban, kapcsolatukból öt gyermek született. A válást Vanessa kezdeményezte 2018-ban. Ezt követően Trump Jr. eljegyezte Kimberly Guilfoyle televíziós műsorvezetőt, ám kapcsolatuk 2024-ben véget ért.


