Bill Gates, aki jelenleg a világ ötödik leggazdagabb embere, bejelentette, hogy becslések szerint 200 milliárd dolláros vagyonának nagy részét a következő 20 évben az afrikai egészségügyi és oktatási szolgáltatások javítására fogja fordítani – írja a BBC.
A 69 éves milliárdos Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában azt mondta, „az emberi potenciál egészségügy és oktatás révén történő fejlesztésével Afrika minden országának a jólét felé vezető úton kell haladnia.”
Gates ugyanakkor arra is sürgette a fiatal afrikai innovátorokat, hogy a mesterséges intelligencia segítségével modernizálják a kontinens egészségügyi rendszereit.
A Microsoft társalapítója a múlt hónapban bejelentette, hogy hatalmas vagyonának 99 százalékát 2045-ig eladományozza, amikor is a Bill és Melinda Gates Alapítvány hivatalosan is megszűnik.
„Megfogadtam, hogy a következő 20 évben a vagyonomat eladományozom. Ennek a nagy részét arra fordítjuk, hogy támogatást nyújtsunk az afrikai kihívások kezelésében” – mondta az Afrikai Unió (AU) székhelyén tartott beszédében.
Graça Machel, Mozambik korábbi first ladyje üdvözölte Gates bejelentését, és azt mondta, az válságos időszakban érkezik.
Miután Donald Trump csökkentette az Afrikának nyújtott amerikai támogatásokat, arra hivatkozva, hogy Amerikának kell elsőbbséget élveznie, sokan aggódni kezdtek Afrika egészségügyi rendszereinek jövője miatt.
Gates most kifejtette, hogy alapítványa, amely nagy múltra tekint vissza Afrikában, az elsődleges egészségügyi ellátás megerősítésére fog összpontosítani. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az AI forradalmasíthatja az egészségügyet, ahogy a mobiltelefonok forradalmasították a bankrendszert. Példaként Ruandát hozta fel, ahol már most mesterséges intelligenciával támogatott ultrahangvizsgálatokat alkalmaznak a magas kockázatú terhességek azonosítására.
Gates alapítványának prioritásai közé tartozik Afrikában az anyák és gyermekek megelőzhető halálozásának csökkentése, a súlyos fertőző betegségek felszámolása, valamint milliók kiemelése a szegénységből.
Gates nyilvánosan is megismételte szándékát, hogy felgyorsítja vagyona eladományozásának folyamatát: „Az emberek sok mindent fognak mondani rólam, amikor meghalok, de eltökéltem, hogy az, hogy „gazdagon halt meg” nem lesz ezek között” – írta egy blogbejegyzésben.
A Bloomberg becslései szerint azonban Gates még azután is milliárdos maradna, ha vagyona 99%-át eladományozná.


