Lenyűgöző látvány koronázta meg az idei Szent István-napi ünnepet Budapesten: egy minden eddiginél összetettebb tűzijátékshow volt látható, mely a maga nemében egyedülálló Európában.
Elképesztő tűzijátékot láthattak mindazok, akik augusztus 20-án este 9 órakor Budapesten tartózkodtak, a program keretén belül 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fény- és lézerjáték, épületfestés, a Duna vízén elterülő, tűz alkotta virágszőnyeg, illetve közel 900 drón teszi felejthetetlenné.
A tűzijáték rakétáit 230 indítási pontról – köztük 7 folyami uszályról és 65 pontonról – lőttek fel a Margit híd és a Petőfi híd közötti folyószakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon.
Idén sem maradhatott el a drónshow, amelyben összesen 896 pilóta nélküli repülőeszköz formált gyönyörű alakzatokat a magyar történelem jelképeiből.
Az ünnepi tűz- és fényshow ezúttal is a magyarság sorsfordító történelmi eseményeit keltették életre, középpontjában azzal a meghatározó mozzanattal, amikor Szent István király a koronát és Magyarországot Szűz Máriának ajánlja fel.
A zenei aláfestéssel és szöveges narrációval kiegészülő produkció hét tételében a nemzet születése, a vérszerződés és a honfoglalás, a keresztény-pogány háborúk kora elevenedett meg, illetve a hit és a remény, amelyek a magyarság múltját és jelenét egyaránt meghatározzák.
Az idei Tűz és fények játékát – mely Európa legnagyobb ilyen show-ja volt – olyan ismert szakemberek álmodták meg, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás. A legismertebb nemzeti klasszikusok műveit megidéző zenei aláfestés pedig Elek Norbert munkája.


