Egy ukrán fiú kénytelen egyedül felnevelni négy testvérét, miután édesanyjuk tragikus módon szó szerint a karjai közt halt meg. Vjacseszlav „Slava” Yalov édesanyjával, Marynával és négy fiatalabb testvérével az ukrajnai Verhnyotoretskeben élt, a Donecki területen. Ő a legidősebb a testvérei közül – két öccse és két húga van, Danilo, Nicole, Timur és Olivia – akiket teljes szívéből szeret.
Slava szorgalmas, intelligens és kedves lélekként jellemezte édesanyját, aki mindig arra tanította a gyerekeit, hogy legyenek jószívűek és segítőkészek. A fiú már egészen kiskorától azonosult a legidősebb testvér szerepével, és szeretett volna minél gyorsabban függetlenné válni, hogy segíteni tudjon a családjának, és ne jelentsen terhet az édesanyjának.
Már 12 éves korában dolgozni kezdett – szobafestőként vállalt munkát, de takarított is vagy éppen az építőiparban dolgozott. „Sok mindenre képes vagy, a lényeg az, hogy eléggé akard” – mondta ezzel kapcsolatban.

Nagyon örült, hogy pénzt kereshet, és segíthet a családjának, de az édesanyja nem helyeselte, hogy gyerek létére ilyen keményen dolgozik. Slava többek között animátorként is dolgozott rendezvényeken, így lehetősége volt felfedezni az országot, és sok barátot is szerzett. Ugyanakkor az édesanyjával is szívesen dolgozott együtt egy ifjúsági központban.
A családi háznak, amiben éltek, gyönyörű kertje volt, amit Maryna hatalmas gonddal ápolt, és a hattagú család élete mondhatni tökéletes volt, mígnem egy elképzelhetetlen tragédia tönkre nem tette azt.
Miután 2022 februárjában kitört a háború, sok ukrán család veszítette el az otthonát és a szeretteit, és sajnos Slava családja is ezek közé tartozik. Tavaly márciusban a fiú elkísérte az édesanyját bevásárolni, de egyedül és teljesen összetörve ért haza.

Édesanyja egy bombatámadás következtében halt meg, miközben hazafelé sétáltak. A szívszorító jelenet még számtalanszor lepergett a szemei előtt, miután tanúja volt a tragédiának. A 18 éves fiú könnyek között idézte fel a történteket: „A karjaim közt halt meg. Próbáltam megmenteni, de nem tudtam.”
Slava sértetlenül megúszta, és csodával határos módon életben maradt, de nem tudta megmenteni az édesanyját, akinek a sérülései halálosak voltak. Mielőtt a 37 éves Maryna meghalt volna, igyekezett megvigasztalni a fiát, és azt mondta neki: „Jól vagyok.” Ezek voltak az utolsó szavai.
A fiú később elmesélte, hogy még sokáig az édesanyja mellett maradt, mert nem tudta elhinni azt, ami történt. Végül mégis összeszedte minden bátorságát, és elindult haza, útközben végig azon gondolkozva, mit mond majd a testvéreinek.

Amikor hazaért, és a testvérei, akiket most már „a gyerekeinek” nevez, meglátták, hogy egyedül van, azonnal megértették, mi történt. Egyik kishúga, Nicole, megkérdezte, vajon meg lehetett volna-e menteni az anyjukat, de Slava nem tudta, mit mondhatna erre. A gyerekek nemcsak az édesanyjukat veszítették el, de az otthonukat is, és nem volt senki, aki a gondjukat viselhette volna, mivel Maryna árva volt, és nem voltak más rokonaik.
Hosszas gondolkodás után Slava úgy döntött, elmenekül a családjával, és egy biztonságosabb régióba viszi a gyerekeket. Néhány barát segítségével sikerült eljutniuk Lviv régióba, és az önkéntesek által gyűjtött adományokból beköltözhettek egy lakásba Drohobics városában.
„Természetesen hiányzik nekünk az édesanyánk. Hogy is ne hiányozna? De megpróbálunk imádkozni érte. Ő ad erőt nekem. Ő ad erőt a gyerekeknek” – mondta Slava, aki 18 évesen magára vállalta, hogy felneveli kisebb testvéreit, hogy a családjának ne kelljen szétszakadnia.
Annak érdekében, hogy testvérei ne kerüljenek árvaházba, Slava kiharcolta a felügyeleti jogokat. Bár a tragédia mindent elvett tőle, a sötétség, a káosz és a kétségbeesés közepette is talált annyi bátorságot és erőt, hogy továbbmenjen a családja érdekében. „Azt akarom, hogy legyen egy gyerekkoruk. Azt akarom, hogy aktívak maradjanak. Azt akarom, hogy fejlődjenek, és izgalmas jövőjük legyen. Tudom, hogy képes vagyok erre” – mondta.
Slava erőfeszítéseinek köszönhetően a gyerekek jól vannak, és most egy helyi iskolába járnak. A bátyjuk közben főz, mos, takarít, és segít nekik a házi feladatban. „Közben dolgozok egy projekten, és tanulok is” – tette hozzá a fiú, aki szeretné befejezni a középiskolát, hogy aztán orvosnak tanulhasson.
Slava úgy érzi, az édesanyja minden egyes lépésnél mellette van, és segít neki a felszínen maradni. „Édesanyám volt a mindenem. Nagyon közel álltunk hozzá. Minden, ami jó bennem, az édesanyámtól származik” – mondta.


