Ahogy a művészektől megszokhattuk, határokról beszélni fölösleges. Amikor az ember lelke szárnyal, és az “emberit” az örökkévalóság számára szeretné megőrizni, nem válogathatunk az eszközökben. Az alkotás – készüljön az bármikor, bármiből – már se nem szemét, se nem festék, se nem márvány, hanem maga a mű.
Sayaka Ganz, mint aktív művész, teljesen másképp látja a világot. Plasztikus nyelven szólva ő nem szemetet, kidobott és haszontalan tárgyakat, hanem anyagot, formát és lehetőséget lát mindenben. Igen, az átlag emberek számára haszontalan, már nem használt, kidobott tárgyakat felhasználva alkot, más szóval Sayaka Ganz számára a kidobott szemét maga a művészi alapanyag.
A Shinto hitvilággal rendelkező művésznő élete nagyrészét szülővárosában töltötte, és japán gyökerekkel rendelkezik. Alapjában lévő szobrász, de nem a klasszikus, kalapács+véső módszert használja, és nem is követ-fát munkál meg. Sayaka úgy érzi, hogy a kidobott és haszontalannak ítélt anyagok, mint a dobozok, vas hulladék, zacskók, szabályosan sírnak a szemetesláda mellett, amiért őrájuk már nincs szükség, és a biztos pusztulásra vannak kárhoztatva.
“A szobraimhoz kizárólag kiselejtezett és használt tárgyakat használok fel. Célom, hogy így a tárgyaknak újabb és örök célt adhassak, hogy átnemesítsem őket a materiális és pazarló emberi felhasználtságból egy felsőbb, örök érvényű használatba. Minden egyes szobrom a remény üzenetét hivatott terjeszteni, ezt szimbolizálják” – mondta a művész.
