Kuriózum700 éven át fogták egymás kezét egy kápolna alatt

700 éven át fogták egymás kezét egy kápolna alatt

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Brit archeológusok nemrég a 14. századból származó temetkezési helyre bukkantak, amikor a Hallaton közelében lévő St. Morell kápolna alatt ásatásokat végeztek.

kezfogos

Vicky Score, a kutatás vezetője a brit Mail Online érdeklődésére közölte, kilenc holtest maradványait találták meg a kápolna alatt, egy sírban pedig egy férfi és egy női csontvázra is ráleltek, akik, a régészek megdöbbenésére, kéz a kézben voltak eltemetve.

Azt egyelőre nem sikerült kideríteniük, hogy miért a St. Morell kápolna alatt voltak ezek az emberek végső nyughelyükre elhelyezve, és miért nem a Hallaton templomának sírkertjében lettek eltemetve.

A feltételezések szerint a kápolna helyszíne régebb zarándokhelyként volt nyilvántartva, így lehet, hogy a kilenc személy a kiváltságosok közzé tartózhatott, de az is elképzelhető, hogy bűnözőket, netán beteg embereket ástak itt el. Egyes sírok kőlapokat is tartalmaztak, ez azért furcsa, mert ez a szokás inkább Kelet-Európában volt elterjedt.

kezfogos9

Fotók: University of Leicester Archaeological Services

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek