Olykor a számok képesek a legnagyobb döbbenetet kiváltani belőlünk, hiszen rávilágítanak olyan dolgokra, amelyeket sosem gondoltunk volna. Most következzen 7 ilyen meglepő statisztika.
1. Egy adag kebab egy pohár olajat tartalmaz
A brit Hampshire County Council tájékoztatása szerint egy adag kebab-ban 200 ml étolaj található. A vizsgálatok alapján az derült ki, hogy egy adag kebab kétszer annyi olajat tartalmaz, mint amennyire az emberi szervezetnek naponta szüksége lenne. Ez pedig elsősorban a szív- és keringési betegségekben szenvedők számára jelenthet gondot.
2. A túlsúlyosok is hibásak a globális felmelegedésért
A London School of Hygiene and Tropical Medicine tanintézet által kiadott tanulmányban az áll, hogy a túlsúlyos emberek is hozzájárulnak a globális felmelegedéshez, mivel nehezebbek, ezért több üzemanyagot fogyaszt a gépkocsijuk is, így több káros gáz jut a levegőbe. Jelenleg a túlsúlyosok számát a világon 400 millióra becsülik, ami eléggé riasztó adat.
3. Ha az anya stresszel a terhesség ideje alatt, a gyereke nagyobb eséllyel válik allergiássá
Legalábbis ezt állítják a Boston-i Harvard Egyetem kutatói, hiszen úgy vélik, hogy a magzat immunrendszerére káros hatással van az anyában kialakuló kortizol, vagyis a stresszhormon. A szakértők emellett azt is megállapították, hogy a kimerült, stresszes anyák gyerekeinek, 18 hónapos korukban, az intelligencia hányadosuk kisebb, mint azon babáké, akiknek az édesanyjuk nem stresszelt a terhesség ideje alatt. És meg kell említeni azt is, hogy a stresszes anyák gyereke kétszer nagyobb eséllyel válik hiperaktívvá.
4. Ha valaki nem alszik eleget, az agya kikapcsolhat
Ha egy ember nem alussza át az éjszakát, másnap teljesen instabillá válhat, és az agya pár pillanatra akár teljesen kikapcsolhat, mint mikor elveszik a villanyt – állítják a Pennsylvani Orvosi Egyetem kutatói. És ha valaki gyakran nem alszik, akkor a jelentkező kimerültség akár végzetes is lehet az agy számára.
5. Egy átlagos nő életéből 10 évet áldoz fogyókúrára
Egy brit felmérés során derült ki, hogy a nők évente átlagosan 2 típusú fogyókúrát próbálnak ki, amelyek 5-5 hétig tartanak, így ez azt jelenti, hogy 18-70 év között 104 alkalommal kezdenek neki a fogyókúrázásnak, ami így az életükből 10 évet jelent.
6. A dohányzás felelős a szívrohamok 75 százalékáért
A leginkább veszélyeztetett korosztályt a 40-60 év közötti dohányzók teszik ki – áll az Európai Bizottság által ismertetett statisztikai adatokban.
7. Az A-vitaminhiány hatására a bőr kiszárad, romlik a látás, és hullni kezd a haj
Ha valaki szervezetében kevés az A-vitamin, könnyebben kiszáradhat, megráncosodhat a bőre, gyorsabban romlik a látása, és a hajhullás is beindul. Ezért érdemes olyan élelmiszereket, elsősorban bogyós gyümölcsöket fogyasztani, amelyekben sok A-vitamin található.