A munkavégzés ütemét, módját mindig is a vállalatok határozták meg, és természetesen ebből kifolyólag olyan személyeket alkalmaznak, akik terhelhetők, nagy a munkabírásuk, és egyszerre több dologra is képesek odafigyelni, bármikor elérhetők.

A technológia fejlődésével ma már a nap 24 órájában lehet dolgozni, bárhol csatlakozhatunk az internethez, telefonálhatunk, ügyet intézhetünk. A pihenés ilyenkor háttérbe szorul, és idővel viszont betegségek, egészségügyi problémák üthetik fel a fejüket.
1. A sok munka akár meddőséget is okozhat
Egy friss tanulmány szerint azok a nők, akik a munkahelyükön nehéz fizikai munkát végeznek, vagy hetente 40 óránál is többet dolgoznak, kisebb az esélyük, hogy teherbe essenek. Veszélyben vannak azok a nők, akik egészségügyi asszisztensként dolgoznak, az ő esetükben 16 százalékuknak jelentett gondot a gyerekáldás. Azoknál a nőknél, akik hetente 40 óránál is többet dolgoznak, 20 százalékkal az esélye annak, hogy nem fognak tudni teherbe esni.
2. Nő a depresszióra való hajlamosság
A londoni Finn Egészségügyi Intézetben végzett kutatás alapján megállapították, hogy azoknál az embereknél, akik naponta 11 óránál is többet dogoznak, kétszer nagyobb az esélye annak, hogy depressziósok lesznek, mint akik 7–8 órát töltenek munkával.
3. Álmatlanság alakulhat ki
A kóros kialvatlanság elsősorban az agyi funkciókra lehet káros hatással, memóriaromlást, depressziót, ingerlékenységet, agressziót okozhat, de az immunrendszer is meggyengülhet. A sok munkával töltött óra miatt nem jut elég idő a pihenésre, így az éjszakák is hánykolódva telnek.
A kialvatlanság miatt a vezetés is kockázatossá válik, hiszen ilyenkor a sofőr kevésbé figyelmes, aluszékony, így könnyen balesetet okozhat. Ez a teljesítményképesség romlását is előidézheti, aminek a főnök biztosan nem fog örülni, pedig lehet éppen mindennek ő, vagy a rendszer az oka.
4. Nő a szívroham esélye
Egy amerikai kutatás szerint a napi 10–11 órát dolgozóknál 45 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy életük során szívrohamot kapnak és ez okozza majd a halálukat is. A strapás munkahelyen dolgozók ráadásul hajlamosabbak a gyorséttermek egészségtelen termékeit fogyasztani, és kevesebbet sportolni is.
5. Több stressz
A Tel Aviv-i Egyetemen végzett tanulmány alapján a szakértők rájöttek arra, hogy a sok munka stressztöbblettel is jár, amely viszont a szív- és érrendszerre van negatív hatással. Az ilyen körülmények között dolgozó emberek 79 százalékánál alakulhat ki valamilyen szívbetegség. Ezek az alkalmazottak legtöbbször arra panaszkodnak, hogy senki sem hallgatja meg a problémáikat, nem becsülik a munkájukat.
6. Szembetegségek
Itt azok a dolgozók vannak veszélyben, akik 8–10 órát ülnek a számítógépek képernyői előtt. Az amerikai szolgáltatói szektorban dolgozók 61 százaléka küzd valamilyen látási nehézséggel, szembetegséggel. Hogy ezt megelőzzük, ajánlott minden 20 perc számítógépes munka után 20 másodpercig pihentetni a szemünket, úgy, hogy egy 6 méternél távolabb tárgyra pillantunk.
7. Az ülés csökkenti a teljesítőképességet
Azok vannak „veszélyeztetett” helyzetben, akik heti 50 órát dolgoznak, mindezt ülve. A Stanford Egyetem kutatói szerint, ha egy alkalmazott sok órát kénytelen ülve dolgozni, rosszabban fogja elvégezni a feladatait.