Túl sokszor ragadunk bele olyan dolgokba, amelyeket már rég el kellett volna engednünk. Azzal, hogy megszakítjuk a kapcsolatot azzal az emberrel, aki ártott nekünk még nem lépünk túl az eseten, ha a tettének emlékei bennünk élnek és nem hagynak nyugodni.
Azok vagyunk, amit a világ felé közlünk, így ha árad belőlünk a negativitás, amit egy múltbéli sérelem táplál, akkor ne csodálkozzunk, hogy ugyanilyen rossz energiákat kapunk viszonzásul. Ha nem ismerjük fel a helyzetet és nem tudunk kitörni ebből a lehúzó örvényből, akkor nagyon gyorsan leépülhetünk lelkileg.
A kulcs a harag és a neheztelés elengedésében rejlik, így megszabadulhatunk a bennünket visszatartó energiáktól, ám sok esetben nagyon nehezünkre esik tiszta szívből megbocsájtani.
A megbocsájtás igen kényes téma, sőt sokszor még fájdalmas is, mivel tulajdonképpen a saját érzelmeinkkel és önértékelésünkkel kell felvennünk a harcot. Szerencsére van megoldás arra, ha valakinek nehezére esik a megbocsájtás, ugyanis pár lépés segítségével szépen fel lehet építeni azokat a szakaszokat, amelyek segítségével könnyebben szabadulhatunk meg a felgyülemlett nehezteléstől és elindulhatunk a lelki megkönnyebbüléshez vezető úton.
1. Fogadd el a saját érzelmeidet és törekedj azok felszabadítására
Légy tudatában a saját érzelmeidnek és tudd, mikor mit érzel. Ne fojtsd el, ne nyomd el, és ne másítsd meg, mert így sosem leszel arra képes, hogy megbirkózz velük.
2. Légy kicsit együttérzőbb
Gondold végig a történteket egy kicsit más szemszögből is. Senki sem tökéletes, és olykor mindannyian követünk el hibákat. Te is tettél már olyat életed során, amivel fájdalmat okoztál másnak, de ez a személy megbocsájtott neked, nemde? Képzeld magad most a vétkes helyébe és emlékezz, neked anno milyen jól esett, mikor megbocsájtottak.
3. Önmagad számára te légy az első
Szabadulj ki a sértett áldozat szerepéből. Mindenekelőtt önmagadnak kell lenned, és nem hagyhatod, hogy az áldozat szerepe befolyásolja a viselkedésedet.
4. Tudatosítsd, hogy az elengedés jó dolog
Lehet, hogy elsőre fáj, de ez az egyetlen lehetőség arra, hogy tovább tudj lépni. Nem élheted a jövődet a múltad árnyékában.
5. Tedd fel magadnak a kérdést: tényleg megéri rágódni a dolgokon?
Ülj le és elmélkedj el ezen. Hol tartottál, mielőtt még a haragtól megkeményedett volna a szíved? És hol tartasz most? Ha 5 év múlva visszatekintesz erre az időszakra, hogy fogod látni, megérte-e hosszútávon haragot tartani?
6. Cselekedj pozitívan és változtass
Ha átrágtad magad az előző pontokon, akkor már csak egy dolgod maradt hátra: változtatni. Tisztítsd meg a szíved és könnyítsd meg a saját lelkedet, szabadulj meg a harag negatív hangulatától, bocsáss meg és nyiss az új felé.