Heteken belül az utcára kerülhet kétéves kislányával az a pécsi anyuka, aki tíz éve küzd a rákkal.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Szalai-Kovács Izabellánál először 2011-ben diagnosztizáltak daganatot, azóta többször is megműtötték, kemoterápiája és sugárkezelése is volt, de a tumor folyamatosan kiújul. A 42 éves nő édesanyjával albérletben lakik, melyet nem tudnak fizetni.
„Nincs erőm és fájdalmaim vannak, egész éjjel fönt vagyok, nekem nap közben kétszer-háromszor le kell pihennem” – mondta könnyek között az anyuka.
A sok kezelés miatt az orvosok azt mondták a nőnek, nem lehet gyereke, 2019-ben azonban megszületett kislánya, emiatt rengetegen támadták, sokan úgy gondolták, hogy felelöltlen ilyen helyzetben gyereket szülni.
„Amikor jött ez a baba én úgy gondoltam, hogy meggyógyultam, hogy én egészséges vagyok, hogyha én ezt az ajándékot megkaphatom” – mesélte az anyuka.
A gyerek édesapja egy éve látta a picit, gyerektartást fizet ugyan, de nem látogatja őket. Korábban volt lakásuk, de a betegség minden pénzüket elvitte. A család jelenlegi jövedelme mindössze 54 ezer forint.
Ha szeretne segíteni a családnak ide utalhat:
Szalai-Kovács Izabella Ibolya 5080 0173 1546 1047 0000 0000 Takarék Bank
Külföldi utalás esetén: Szalai-Kovács Izabella Ibolya HU82 5080 0173 1546 1047 0000 0000 BIC ( SWIFT ) KÓD: TAKBHUHB