A legtöbb ember életében biztos van, vagy volt legalább egy barát, akivel jó volt együtt lenni, jó volt beszélgetni, szórakozni. Emberi kapcsolataink azonban folyamatosan változnak, sokszor a barátságok is elmúlnak, hiszen felnőttként már nem mindig egyezik az a világkép, látásmód, mint ahogyan az megvolt gyerekkorban. De érdemes új, igaz barátságok után kutatni, hiszen társas lény az ember és emellett a tudomány is érvekkel szolgál, hogy miért jó, ha vannak barátok.

Nyugodttá tesznek
Egy 2011-es felmérés szerint nehéz időkben a barátok jelenléte csökkenti a stresszt, a bajba jutott személy érzi, hogy valaki támogatja, segíti őt.
Erősödik a hovatartozás érzése
Ki szeret egyedül, a világtól elzártan, olykor kiszolgáltatott helyzetben élni, Ha érzed, hogy tartozol valakikhez, akkor sokkal erősebb, magabiztosabb leszel, hiszen tudod, hogy ott vagytok egymásnak. Motiváltabb, boldogabb és ezáltal egészségesebb leszel.
Segítenek a betegségben
Szintén kutatások mutattak rá, hogy az erős szociális családi, baráti háttérrel bíró emberek könnyebben veszik, kezelik a betegségüket, ezáltal gyógyulásuk is gyorsabban végbe mehet, az időskori demencia is megelőzhető, mintahogyan a depresszió is.
Javul a hangulat
Új barátokat szerezése bizonyítottan oxytocin termelődést idéz elő, ami jobb kedélyállapotot eredményez. Máskülönben ki tudna jobban megnevettetni, mint a legjobb barátod?
Tovább élsz!
Lehet, hogy elsőre nem is jutna eszedbe, hogy az ezeréves barátod segít abban, hogy több évet éljél, de egy 2009-es kutatás bebizonyította, hogy az erős kötödésben élő emberek igenis szebb kort képesek megélni.