A nőket érintő egyik legveszélyesebb betegség a mellrák, amelyet ha korán felismernek, nagy az esélye a teljes felépülésnek, ha viszont későn veszik észre, akkor könnyen végzetes lehet.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az Egyesült Államokban minden nyolcadik nő veszélyeztetett, csak év végére a szakemberek számítása szerint, több mint 246 ezer új esetet diagnoztizálhatnak, és ezek közül több mint 40 ezer nő halálát is okozhatja a rettegett kór. Ezért fontos a korai felismerős, és sürgős orvosi beavatkozás.
Az alábbiakban 5, mellrákra utaló tünetet írunk le, amelyeket a nők rendszerint figyelmen kívül hagynak.
1. Egy új anyajegy, vagy egy, már meglévő átalakulása
Általában az anyajegyek a bőrrák kialakulásának veszélyét hordozzák magukban, de egyes esetekben a mellrákkal is összefüggésben lehetnek. Ezt majd 90 ezer nő orvosi adataiból mutatták ki, akiknek életét 18 éven keresztül vizsgálták. A szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy 5,956 nő esetében, akiknek anyajegy alakult ki a mellén, később a daganat is kifejlődött. A tanulmány rámutatott, hogy 13 százalékkal nagyobb a mellrák kialakulásának esélye, ha egy nő mellén több anyajegy is található.
2. Köhögés, állandó rekedtség
Ha a mellrák már előrehaladott állapotban van, átterjedhet a tüdőkre, így gyakori köhögési rohamok, rekedtség jelentkezhet, ami nem akar elmúlni. A statisztikai adatok szerint a mellrák a halálos betegek esetében 60–70 százalékban a tüdőkre is átterjed.
3. Változások a húgyhólyagban, belekben
A mellrák hormonális változásokat okoz, ami a húgycső kiszáradásához vezethet, emiatt pedig inkontinencia problémákat eredményezhet. A vizelési periódus is több ideig tarthat. Ha felmerül ezen tünetek közül bármelyik is, érdemes azonnal orvoshoz fordulni.
4. Kimerültség, fáradtság
A gyakori kimerültség, levertség, fáradtság többféle daganatos megbetegedés tünete is lehet, a mellráké is. Ugyanakkor fájdalmak, alvászavarok, depresszió is előfordulhat, amit a szervezetben a rák miatt kialakuló kémiai egyensúly felbomlása idézhet elő.
5. Megmagyarázhatatlan hátfájás
A fájdalomtípus elég gyakori, de ha egy rutinvizsgálaton nem derül ki az ok, érdemes tovább keresni, és a nőknek ajánlott mammográfiás vizsgálatnak alávetniük magukat, ugyanis előfordulhat, hogy a melldaganat már a csontokat is érinti, amely természetesen fájdalommal jár.