Minden szülő számára talán a világ legnagyobb fájdalmát jelenti az, ha elveszíti gyermekét. Sajnos a 3 éves kis Jiangxi esetében egyszerűen nem lehetett mit tenni, hiszen a rosszindulatú agydaganatát már későn fedezték fel, így a betegség előrehaladott állapota miatt már egyetlen egy kórházban sem tudtak segíteni rajta.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Ebben a korban természetesen még nem tudta, hogy mit jelent az, hogy szervdonáció, de mikor elkeseredett szülei elmagyarázták neki, hogy ezzel képes lesz másokon is segíteni, úgy, hogy egyes dolgokat, amelyek az ő testében voltak, rászorulóknak adhatja, egyből rábólintott.
A kislány habozás nélkül igent mondott. A teljesen összetört édesapa elmondása szerint kicsi lánya egyszerűen csak segíteni akart másokon. Erről akkor beszéltek vele, mikor kiderült, egyszerűen nincs mit tenni, a rettegett kór le fogja győzni a kis Jiangxi-t.
Egy ideje már a betegség miatt a gyerek ágynak esett, múlt héten igencsak megromlott az egészsége, végül kedden hunyt el. Ezután az orvosok kivették a szívét, a két veséjét, a máját, illetve a szaruhártyáját, ezeket olyan személyek kapták meg, akik már rég szervdonorra vártak.