Az isiász, vagy az ülőideg gyulladása, és annak fájdalma elsősorban azoknál alakulhat ki, akik napi több órát kénytelenek egy széken ülve tölteni. Ilyenek az irodai alkalmazottak, a textiliparban dolgozó varrónők, de szinte a munkahelyek 90 százaléka ülő testhelyzetben történik. Ez pedig nem jó, hiszen a testünk nem arra lett kitalálva, hogy napokig csak nyomjuk a széket, vagy a kanapét.
Az ülőideg zsába szinte bármilyen életkorban felütheti a fejét, hiszen annyi kell „csak” történjen, hogy a szervezet leghosszabb idege kissé összenyomódjon. Leggyakoribb oka, mikor a gerinc hajlékonyságáért felelős csigolyatestek között található porckorongoknál sérv alakul ki, vagy az is közrejátszhat, ha a csigolyák közötti ízületek kopásnak indulnak.
Léteznek gyógymódok, amelyekkel kezelhető ez a kellemetlen probléma. Íme, 5 darab:
1. Kiropraktikai kezelés és pszichoterápia
A forgókat és a gerincoszlopot érintő betegségek kivizsgálásával, kezelésével foglalkozó kiropraktika képes megszüntetni a kínzó panaszokat. Érdemes felkeresni egy képzett kiropraktikával foglalkozó szakembert, de egy pszichoterapeuta véleményét is jó, ha kikérjük.
2. Akupunktúra
Az ősi tradicionális kínai gyógymód, az akupunktúra képes enyhíteni az isiászos panaszokat. A tűket olyan helyekre szúrják a szakemberek, ahol azok a meridián pontok és vonalak húzódnak, amelyek hatással vannak az ülőideg egészségére. Aktiválják azokat a pontokat, amelyek az endorfin nevű boldogság hormon termeléséért felelősek, így a fájdalom enyhülni fog.
3. Hideg/forró terápia
A jeges borogatás, vagy a forróvizes palack is enyhítheti a fájdalmat. A meleg hatására az izmok ellazulnak, a hideg pedig segít megszüntetni a dagadást.
4. McKenzie gyógytorna
Ez a terápia is a gerincproblémák vizsgálatát és kezelését takarja. Keressünk fel egy szakembert, aki speciális módszert írva elő, segíthet megszüntetni a fájdalmas problémát.
5. Gerinc dekompresszió
Ez a műtét nélküli eljárás arról szól, hogy úgy nyújtják meg a gerincet, hogy a gerinc stabilitását ellátó izmokban nem történik összehúzódás. A porckorongokra negatív nyomást, úgynevezett vákuumot alkalmaznak, így érve el azt, hogy a sérv által megtámadott porckorongokat vissza tudják húzni eredeti helyükre.