Geoffrey Adams 1973-ban ölte meg feleségét, majd jóval később, 2018-ban beismerte bűnét. A férfi meghalt, mielőtt le tudta volna tölteni a büntetését.
Geoffrey Adams 1973-ban azt mondta, hogy felesége Colleen elhagyta őt, és a két lányukat. A férfi elmondása szerint két zsákba csomagolt össze, és egy ismeretlen középkorú nővel távozott. Nem sokkal később Colleen édesanyja jelentette az eltűnt személyt a hatóságoknak.
Több, mint 40 éven keresztül keresték, azonban nem jutottak semmilyen eredményre, míg 2018-ban Geoffrey végül beismerte, hogy megölte feleségét és eltemette az ausztráliai Maitland-i házuk hátsó kertjében.
“Gyerekként azt mondták, hogy miattam ment el az anyám, állandóan áldozatnak, és kitaszítottnak éreztem magam. Apám mindig titkolózott, soha nem tehettem fel neki egyetlen kérdést sem az anyámmal kapcsolatban, mert dühös lett. 45 évig hazudott nekem” – mondta Marie Adams, az áldozat lánya.
Amikor a 70-es években Geoffrey elmesélte Colleen testvéreinek a kitalált történetet, hogy a nő elhagyta őket, senki sem hitt neki.
“Tudtam, hogy nem szökött el, és nem hagyta ott a gyermekeit. Végtelenül jó anya volt, és nagyon szerette a gyerekeit, sokat foglalkozott velük” – mondta Colleen nővére, Heather.
Azonban mindig is gyanús volt neki a sógora, akárcsak a rendőrségnek, akik 1996-ban kiszálltak a helyszínre, és felásták a kertet, de semmit sem találtak. A 2018-as vallomása után a rendőrséget a pontos helyre vezette a tettes, és ekkor a csontváz maradványait is megtalálták.
A bűn elkövetésének estéjén Colleen nem ment el otthonról, csak néhány méterre volt a gyermekeitől. Geoffrey elmagyarázta, hogy azon az éjszakán, amikor megölte a feleségét, veszekedtek.
“Csak egy kicsit erősebben megütöttem, a padlóra esett, majd meghalt”– mondta a férfi. Bűnösnek vallotta magát, de elmondása szerint szánt szándékkal soha nem követett volna el ilyet, előre eltervezve az egészet. Azt mondta, egyszerűen már nem tudott együtt élni a feleségével.
“Túl sokáig tartott az állandó veszekedés, állandóan csak kiabáltunk, és soha nem jutottunk egyezségre. Amikor megtörtént a dolog, otthagytam a holttestet a konyhában, és másnap elástam. A legnehezebb dolog volt, amit életemben tettem” – mondta a rendőrségnek.
“Úgy éreztem, hogy anyám bűnei terhelnek egész életemben, és most rájöttem, hogy azok valójában apám bűnei voltak. A legrosszabb az volt, amikor rájöttem, hogy anyám valójában szeretett, és nem is hagyott el” – mondta Marie.
Az ítélet meghozatala után kiderült, hogy Geoffrey-nak már egy ideje agydaganata van, másnap meg is halt, így soha nem tudták elítélni a bűncselekményért.