Nagyon fontos, hogy időben felismerd a rossz szándékkal közeledő embereket, főként ha az időd túlnyomó részét a társaságukban töltöd. Most azonban segítünk, hogy könnyen azonosítsd a manipulatív embereket, így következzen 4 jel, ami erre utal.

1. Mindent elkövet, hogy lefegyverezzen
Ez az ember képes kipuhatolni a gyenge pontodat, és rendszerint akkor visz be övön aluli ütést, amikor a legkevésbé számítanál rá. Leginkább a naiv emberekre vadászik előszeretettel.
2. A véleménye gyakran változik
Olyan, akár egy kaméleon. Ha tegnap határozottan kiállt egy ügy mellett, ma már nem pontosan úgy gondolja az egészet. Mind e mögött az áll, hogy próbálja kihasználni a maga számára a legjobb lehetőséget, csak hogy bevágódjon másoknál.
3. Mindig bűntudatot akar kelteni benned
A manipulatív ember legnagyobb fegyvere, hogy rávilágít a hibáidra, és ezzel bűntudatot kelt benned, így elveszted az önbizalmad, és teljesen kiszolgáltatottá válsz.
4. Gyakran kitalált történetekkel rukkol elő
Minden, amit egy ilyen ember mond, csak feltételekkel szabad kezelni, hinni pedig abszolút nem szabad neki. Minden történetet szépen becsomagol, mert valamit el akar hitetni veled. Automatikusan még ne utasítsd el, mert ilyenkor látni fogod, hogy mennyire belendül és még megtoldja a sztorit érdekes részletekkel, ami végül leleplezi, mert hajlamos túlzásokba esni.