Sokszor panaszkodunk, hogy nem tudtunk aludni éjszak, vagy ha mégis, akkor igencsak fáradtan ébredünk. A stressz, a feldolgozatlan problémák számítanak az első számú ellenségnek, de van még néhány hétköznapinak hitt dolog, melyet nem árt elkerülni.
1. Az agy állandóan dolgozik
Szaknyelven ezt az állapotot hiperaktivitásnak is nevezik. Vagyis vannak olyan emberek, akik nem képesek soha leállni. Akkor is gondolkoznak, „agyalnak”, amikor más nyugodtan alszik. Ezeknél az egyéneknél nem zárul le a nap, amikor beesteledik, hanem ágybabújás után is szeretnék megoldani a problémákat. Próbáljuk meg leállítani a gondolatainkat. Az egyik legjobb elalvási módszer, ha húsz percen keresztül figyeljük légzésünket, becsukott szemmel. Ebbe észrevétlenül bele lehet aludni.
2. Ne aludjunk állatokkal
Egy felmérés szerint azok az emberek, akik kutya vagy macska társaságában alszanak, sokkal fáradtabban ébredtek fel, mint azok akik nem engedik fel a háziállatot az ágyukba. Az állatoknak teljesen más az alvástempójuk és igényük, mint az embereknek, ezért zavarólag hatunk egymásra.
3. Ne fogyasszunk alkoholt
Bár úgy tűnhet, hogy egy pohár bor kellőképpen elálmosít, mégis a szakemberek az tanácsolják, ne tegyük. Az alkohol kezdetben ellágyít, de egy-két óra múlva stimulálni kezdi a szervezetet. Lefekvés előtt két-három órával már ne fogyasszunk alkoholos italt.
4. Ne vegyünk be vitaminokat
A B6 és B12 típusú vitaminokat ajánlott ébredés után bevenni, hiszen ha ezt lefekvés előtt tesszük meg, akkor nehezebben történhet meg az elalvás, vagy sokkal éberebben fogunk aludni. A banánban található vitaminok is kockáztathatják a nyugodt éjszakát, a ginseng gyógynövényből készült tea, kapszula is a szervezet stimulálását eredményezheti.