Egy 74 éves amerikai nő 32 év után szabadult a börtönből, ahová egy olyan bűncselekmény miatt került, amelyet el sem követett. A nő ügyvédeinek hosszú idő után sikerült elérni, hogy újratárgyalják az ügyét, és az új eljárás megállapította, hogy tévesen találták bűnösnek az előre kitervezett gyilkosság vádjában. Denitra Jones, a nő lánya elmondta, édesanyjának nem lett volna szabad börtönbe kerülni, de most az Istennek köszönhetően kiszabadult.
Mary Virgina Jones-t 1981-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, akit a vád bűnrészességgel vádolt egy előre kitervelt gyilkosságban. A nőt akkori erőszakos barátja, Mose Willis kényszerítette arra, hogy részt vegyen a bűncselekményben, ám Jones határozottan állította, nem akart részt venni benne. A lánya elmondta, a gyilkosság előtt anyja barátja megfenyegette, hogy nemcsak őt öli meg, de édesanyját, vagy bárkit, aki segíteni tudnak nekik. A férfi egy alkalommal a lányra is rálőtt, ennek Jones a szemtanúja volt.
Jones ügyének újratárgyalását egy fiatal joghallgató kezdeményezte, aki szerint, ha a korabeli szakértők alaposabban jártak volna el, és az esküdtek figyelembe vették volna a nőt ért fenyegetések mértékét, nem ítélték volna el. A lány 32 év alatt egyszer sem látogathatta az édesanyját, mivel ezt az akkori szabályok nem tették lehetővé. Így anya és lánya 32 év után először a bíróságon találkozott. Mary Virgina Jones egyelőre nem nyújtott be semmiféle kártérítési igényt.