Majdnem háromezer kilométert gyalogol egy brazil férfi, hogy láthassa a július 23. és 28. között, a Katolikus Ifjúsági Találkozó alkalmából Rio de Janeiróba látogató Ferenc pápát.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Négy hónappal ezelőtt a 37 esztendős Fabio Mateus otthagyta irodai állását az ország északkeleti csücskében található Ceará állam Trairi nevű apró városában, hogy útnak induljon dél felé. A férfi áthaladt már Pernambuco, Bahia és Minas Gerais államokon, több mint hetven várost és települést hagyott maga mögött.
Mateus a hét közepén már a Rio de Janeiro állambeli Petropolisban járt. A férfi előzetes felkészülés nélkül, hátizsákjába gyömöszölt tartalék sportcipőkkel, egy esőkabáttal, egy sapkával és felesége áldásával indult útnak március 15-én. A vállalkozását övező egyre nagyobb médiaérdeklődésnek hála az emberek egy idő után megálltak a forgalmas utak mentén haladó férfi mellett, hogy fényképeket készítsenek vele vagy ételt és italt adjanak neki.
Mateus, aki azért vállalkozott az erőt próbáló útra, hogy katolikusként hirdesse az igét, a Facebookon keresztül tart kapcsolatot a családjával, és seregnyi támogatót is nyert magának a közösségi portálon. A férfi hétfőtől péntekig naponta tíz órát gyalogol, átlagosan nagyjából 39 kilométert megtéve. Hétvégenként megpihen, hogy feltöltődjön és naplóba jegyezze élményeit – írta a Global Post amerikai hírportál.
Mielőtt Mateus elhagyta szülővárosát, a helyi plébános adott neki egy aláírt levelet, amelyben arra kérte az útjába akadó katolikus templomokat, hogy fogadják be a férfit. „Néhányan segítettek, de voltak páran, akik elküldtek. Olykor a fák közé kellett kifeszítenem a függőágyam, és az út mentén töltöttem az éjszakát, vagy ha szerencsém volt, egy kedves ember befogadott” – mondta Mateus, hozzátéve, hogy a hazaúton átadja magát a jól megérdemelt pihenésnek, busszal teszi meg a Trairibe vezető utat.
Több mint kétmillió embert várnak Ferenc pápa első külföldi látogatásának helyszínére. A brazil geográfiai és statisztikai intézet szerint 2000-ben a brazilok 73,6 százaléka volt katolikus. 2010-re ez az arány 64,6 százalékra esett vissza és ugyanezen időszak alatt az ország evangélikus lakosságának aránya 15,4 százalékról 22,2 százalékra növekedett.
MTI