Vannak olyan csillagjegyek, akiknek még életük legrosszabb időszakában is, amikor a szilárd talaj eltűnik a lábuk alól, és kifogynak az erőforrásokból, valamilyen csoda folytán mégis sikerül felülemelkedniük, megtalálják a boldogságot, a beteljesülést, a segítséget, amire szükségük volt.
Még a veszélyes helyzetekben is szerencséjük van. A legnagyobb veszélyekből is épségben megmenekülnek, ők azok az emberek, akikről azt mondjuk, az angyalok védelmében állnak. Még a legsötétebb környezetben is mindig megtalálják azt a kevés fényt és jót, ami benne rejlik.
Az angyalok védelme alatt álló csillagjegyek
Kos
A Kos szülötteket úgy ismerjük, mint azokat az embereket, akik szeretik az adrenalint, de ki ne tudná, hogy ez veszélyekkel jár együtt? De vajon hogy lehetséges, hogy a Kosok mindig megmenekülnek a legveszélyesebb helyzetekből is, és intenzív, veszélyt kereső életmódjuk soha nem jár súlyos következményekkel?
A Kosok a cselekvés, a pillanat emberei, akik mindig készen állnak arra, hogy döntést hozzanak, és belevessék magukat a nagy felelősséggel járó veszélyes akciókba. Nem csoda, hogy vezetői pozíciókban találjuk őket, hiszen könnyen a kezükbe veszik az irányítást, és hihetetlen gyorsasággal zúzzák szét az útjukba kerülő akadályokat.
A Kos az angyalok védelme alatt álló csillagjegyek egyike, ez az isteni védelem mindenhová elkíséri a jegy szülötteit, és segít nekik végrehajtani olyan cselekedeteket is, amiktől a legtöbben ódzkodunk.
Bátorságuk, elszántságuk, tettrekészségük és ítélőképességük, valamint az a gyorsaság, amellyel sikerül alkalmazkodniuk, még inkább hozzásegíti őket ahhoz, hogy sikerrel sajátítsák el azt a dinamikus életmódot, amelyben a legjobban érzik magukat.
Mindannyiunknak szükségünk van ezekre az emberekre, szükségünk van a Kosokra, akik készen állnak arra, hogy olyan kockázatokat vállaljanak, amelyek sokunkat megbénítanak. Szükségünk van az erős hangjukra, a dinamizmusukra és gyorsaságukra, az erejükre, hogy átvészeljük a veszélyeket és szembenézzünk olyan helyzetekkel, amelyeket nagyon nehéz kezelni. Aki személyesen ismer egy Kost, szerencsésnek mondhatja magát.
Oroszlán
Az Oroszlánok mindig tele vannak új ötletekkel, mindig készek a szükséges változtatásokra, hogy jobbá tegyék az életüket, és elérjenek az általuk megálmodott magasságokba, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül érik el ezeket a sikereket. Ugyanakkor a munka mellett mindig hagynak teret a kikapcsolódásra és szórakozásra, így igazán élvezhetik a beteljesülés érzését.
De igazi szerencséjük abban rejlik, hogy képesek maguk köré gyűjteni azokat az embereket, akikre szükségük van, akikkel együtt fejlődhetnek.
Az Oroszlán szülöttek isteni védelme pedig éppen a kapcsolati forrásokból, a másokkal kialakított erős kapcsolatokból ered. Egy Oroszlánnak egyedül sokkal nehezebb lenne érvényesülnie, de szerencsére mindig megtalálja a megfelelő szövetségeseket.
Az Oroszlánok a szerelemben is viszonylag korán megtalálják a lelki társukat, azt az embert, akivel el tudják képzelni a megálmodott életet, aki mellett boldognak és teljesnek érezhetik magukat.
Nem csoda, hogy gyakran irigyeljük az Oroszlánokat azért, amiért tudják, hogy kell élvezni az életet. Az ők szerencséjük a Barátság Ajándékában rejlik, amit az Univerzum adott meg nekik.
Halak
A Halak az egész horoszkóp talán legösszetettebb és legellentmondásosabb jegye, és szülöttei folyamatosan meglepetéseket okoznak.
Az Angyalok ajándéka a Halak számára az ellentétekről szól, ahogy azt a csillagjegyük is mutatja. Ha szegények, akkor mások számára elképesztő módon tesznek szert gazdagságra. Ha elhagyták őket, rátalálnak a szerelemre.
Ha csalódnak vagy megalázzák őket, hírnévre tesznek szert. Ha sokáig egyedülállók voltak, váratlanul megállapodnak és családot alapítanak. Vagy ha az első osztályokban nehezen alkalmazkodtak az iskolához, később az egyik legrangosabb egyetemen szereznek diplomát. Ha pedig sokáig küszködtek, hogy munkát találjanak, végül mégis mindenük meglesz, amire vágytak.
Ezek a példák talán kissé túlzónak tűnhetnek, de ha ismersz valakit, aki a Halak jegyében született, pontosan érted, miről van szó.
A Halak szülöttei egészen egyszerűen az Angyalok védelmében állnak, és mindig megkapják az Univerzumtól, amire szükségük van, még akkor is, ha nincsenek meg az erőforrásaik. Mindig van számukra valami jó, valami szép, valami, ami beteljesülést hoz nekik, ami szebbé, gazdagabbá teszi az életüket.
De ez tulajdonképpen az ő érdemük is, mert másképp kezelik az asztrális energiákat, mint a többiek. Más szinten értik meg a világot, képesek meglátni egy-egy igazság árnyoldalát, mindent, ami másokban rejtőzik, titkokat tárnak fel, és rendkívül fejlett intuícióval rendelkeznek.