Kuriózum27 év után ismét megtalálták egymást a szerelmesek

27 év után ismét megtalálták egymást a szerelmesek

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Chantal még csak 16 éves volt, mikor egy mallorcai nyaraláson először összefutott Karl-al. A lány ekkor még nem sejtette, hogy a fiú élete szerelme lesz. Chantal ma már 46 évesen úgy emlékszik vissza arra a pillanatara, hogy Karl már akkor helyes fiúnak tűnt és alig várta, hogy megszólítsa őt. És ez a vágya be is teljesedett akkor.

Fotó: mirror.co.uk
Fotó: mirror.co.uk

A fiatalok a nyaralás ideje alatt mindig együtt voltak, csak akkor voltak külön, ha a fiú elment szörfözni, de a lány akkor is a parton várt rá. A gondot a vakációzás vége jelentette, ugyanis Karl Essexben, Chantal pedig Hampshire-ben lakott és akkor még ez a távolság a fiataloknak igencsak nagynak számított. Ugyan hétvégén találkoztak, de ez nem volt elég, és egy idő után egyre kevesebbet voltak együtt, a telefonhívások is megritkultak.

A lány továbblépett, elment főiskolára, tanulmányai befejeztével férjhez ment és gyereket is szült. Amikor azonban kezdtek a házassága körül a sötét felhők gyülekezni, Chantal azon kapta magát, hogy egyre többször Karl-ra gondol.

Kilenc év házasság után elvált férjétől, és ismerkedni kezdett az interneten. Rátalált egy fiúra, akit még Hampshire-ből ismert, Garyről kiderült, hogy szokott szörfözni és történetesen ismeri Karl-t. Az egykori szerelmesek hamar felvették ismét egymással a kapcsolatot, Karl szakított barátnőjével is. Innentől kezdve a szerelmesek fogadalmat tettek, hogy többé soha nem fogják elengedni egymás kezét.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek