Március dinamikus hónapnak ígérkezik, amelynek során a mindennapi élet lassan új erőre kap. Tudjuk, hogy jön a tavasz, és a kinti időjárástól függetlenül mindenki lelki szemei előtt ott lebeg az új kezdet öröme.
Ennek az időszaknak az asztrális eseményei – szám szerint hat – fontos változásokat hoznak az életünkbe.
Függetlenül attól, hogy milyen személyes és társadalmi problémákat tapasztaltunk eddig, most új szelek fújnak majd, különleges impulzusok érnek bennünket, amelyek arra ösztönöznek, hogy sokkal jobban megszervezzük az életünket. A társadalmi és szakmai szinten ismert helyzetek továbbra is megmaradnak, de másképp, más nézőpontból, esetleg nagyobb bölcsességgel és türelemmel közelítjük meg azokat.
Az első lényeges asztrális esemény a Mars belépése az Ikrek jegyébe, ami március 4-én következik be. Ez jót jelent, mert a Mars sokkal jobban érzi magát ebben a jegyben, mint a Bikában, ahol most tartózkodik. De addig is nem árt, ha vigyázunk, mert amíg a Mars az Uránusz és a Fekete Hold mellett a Bikában van, még komoly kellemetlenségeket okozhat. Ezért jó, ha óvatosak vagyunk a pénzügyekben és vigyázunk a személyes tárgyainkra. Az Ikrekben a Mars kiélesíti az elmét és a nyelvet is, ezért folyékony, nyitott és zajos kommunikációra, de néha felszínes és ironikus megjegyzésekre is számíthatunk a következő időszakban.
Március 13-án Újhold lesz a Halak jegyében. Ez nagy energiaterheléssel jár, mert ebben az időszakban a Halakban van a Vénusz, a Neptunusz, a Nap és a Hold is. A leginkább érintett területek a külföldi kapcsolatok, az oktatás, a média és a közvetlen környezetünkkel való kapcsolatunk. Ez az időszak a szellemi és erkölcsi értékrendünk átalakulásához vezethet, de ugyanakkor nagy zűrzavarral is jár. Most nehéz lehet megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. Az a legjobb, ha várunk néhány napot, mielőtt döntéseket hoznánk, vagy véleményt formálnánk a dolgokról.
Március 16-án a Merkúr is belép a Halak jegyébe csatlakozva a Neptunusz, a Vénusz és a Nap hármasához. Ez a változás kedvez a művészetek számára, így a művészek inspirációt meríthetnek, hogy újragondolják a stílusukat, új szemléletmódot alakítsanak ki. Ugyanakkor a Merkúr a Halakban, különösen az illuzionista Neptunusszal együtt, hajlamossá tehet az ábrándozásra, arra, hogy észrevétlenül elmerüljünk más világokban.
Március 20-án délután a Nap belép a Kos jegyébe, és ugyanerre a dátumra esik a tavaszi nap-éj egyenlőség is, vagyis a csillagászati tavasz kezdete.
2021 tavaszát a következő általános témák fogják jellemezni: a családi élet, társadalmi-szakmai vonatkozások – többek között a szakmai tevékenység és a vezetőséggel való általános kapcsolat – és az egészség. Az egészség tematikáját tekintve a már ismert problémák tovább súlyosbodhatnak, vagy váratlan fordulatokat vehetnek. Annyi azonban biztos, hogy mind a család, mind a szakmai élet, egészség és az általános életfilozófia terén végleges és visszafordíthatatlan változásokra számíthatunk.
Március 21-én a Vénusz csatlakozik a Naphoz a Kos jegyében, ez a pozíció pedig egyáltalán nem kényelmes a szerelem bolygójának. Hatással lesz rá ugyanis a Kos impulzivitása és a hódítás utáni vágy, még akkor is, ha a figyelmünk középpontjába kerülő személyt inkább kerülnünk kellene.
A hónap utolsó fontos asztrális eseménye a Telihold a Mérleg jegyében március 28-ának estéjén. Ez egy időszak végét jelzi majd a munka és az egészség szempontjából egyaránt. Szó lehet új tudományos felfedezésekről az egészségügy vonatkozásában, valamint új fejlesztésekről vagy gyógymódokról.
Ugyanakkor szakmai téren is változásokra számíthatunk, legyen szó akár egy új munkahelyről, vagy egy teljesen új szakterületről.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy március új kezdetet, új évet jelent számunkra csillagászati és asztrológiai szempontból egyaránt. Jó, ha új tervekkel állunk elő, felülvizsgáljuk a kapcsolatainkat és egyértelműen lemondunk azokról a dolgokról, amelyek már nem felelnek meg a számunkra.
Az egészség továbbra is nagyon sérülékeny terület, és továbbra is nagyon óvatosnak kell lennünk. Az események gyorsan zajlanak, és nem mindent értünk meg azonnal, ezért menet közben kell alkalmazkodnunk.
Ne feledjük, hogy az élet lényege a fejlődés, ahogy azt sem, hogy sokszor a humor a legjobb fegyverünk a mindennapi nehézségek ellen.
2021 márciusának mottója: „Az igazi tudós álmodozó, és aki nem álmodozó, gyakorlatias embernek mondja magát.” – Honoré de Balzac