Ez az év Siva isten energiái alapján fog hatást gyakorolni az emberek életére. A mitológia szerint Siva isten a teremtés és a pusztítás szimbóluma egyben, akinek három szeme van, a két szemöldöke között helyezkedik el az a bizonyos harmadik szeme, amellyel a természetfölötti képességeket veszi észre.

Annak ellenére, hogy Siva a pusztítás, a rombolás istene is, ez nem minden esetben jelent negatív dolgot, hiszen Siva képes elpusztítani a káros egoizmust, így visszaadva az illetőnek az igazi életet.
Siva neve azt jelenti, hogy a legtisztább, így aki kiejti a nevét, lelkileg megtisztul.
Siva rombol, de épít és gyógyít is
Az istenség talán sokak meglepetésére, igen maszkulin energiákat sugároz, figyelmének középpontjában a Nap ereje áll, így aki nem tiszteli ezen energiákat, kimerültséget, stresszt tapasztalhat.
2018-ban törekedj az egyensúlyra, hogy harmóniába légy önmagaddal, főként, hogy a férfi (Siva) és női (Shakti) energiák egy szintre kerüljenek, mert ha felborul az egyensúly, akkor káosz és instabilitás köszönt be az életedbe. Fontos tehát, hogy ebben az évben odafigyelj a női energiákra, így meditálj, mélyülj el a gondolataiban, és erősíts magadban a feminin erőket, de közben elfogadva azt is, hogy duális energiarendszer működik benned, tehát igenis ott van benned egy maszkulin erőforrás is.
Ebben az évben számos átalakulásra, reformra is számíthatsz, ami energiaveszteséggel járhat, de mindez szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudj
Siva isten jótékony hatásai 2018-ban
2018-ban nagyobb lesz az életkedved, az örömöd, ezért könnyebben megvalósíthatod a céljaidat, de ez csak akkor sikerülhet, ha megszabadulsz a negatív gondolatoktól és teret engedsz az új, pozitív dolgoknak.
Ne ijedj meg a kihívásoktól, hanem légy bátor, és ha szükséges, válts életmódot. Siva emellett abban is segít, hogy új dolgokat tanulj meg, így beiratkozhatsz egy tanfolyamra, így megtalálhatod az igazi önmagadat. Használd ki ezen hindu isten pozitív energiáit és építsd újjá az életed 2018-ban.