A csók a legintimebb és legromantikusabb dolog, ami két ember között megtörténhet. Ugyanakkor olyan érdekességeket is tartogat, amelyekről talán még nem is hallottál!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

1. 90%-a a Föld népességének csókolózik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a csók egy standard dolog, vagy mindenkinek ugyanazt jelenti.
2. A klasszikus „Kiss my ass” „tanács” 1705-ből származik.
3. Az ajkak legalább százszor annyira érzékenyek, mint az ujjpercek. Még a nemi szervek sem reagálnak annyira az érintésre, mint az ajkak.
4. A leghosszabb csók 2005-ben csattant el, megdöntve az eddigi világrekordot. Egy londoni pár ugyanis 31 órán, 30 percen és 30 másodpercen keresztül csókolózott.
5. A francia csók megdolgoztatja az arc mind a 34 izmát.
6. Az Egyesült Államok egyes területein még mindig tilos a csókolózás.
7. A szenvedélyes csók percenként 6,4 kalóriát éget el.
8. Lehetséges, hogy a csúcsra juss a csók hatására.
9. Egy ember átlagosan 336 órát tölt az életéből csókolózással.
10. Az eszkimó-puszi nemcsak az orrok összedörgölését jelenti, hanem egy olyan technikát burkol, amely legalább 11 lépésből áll.
11. Az emberek 50%-a 14 éves koruk után esik át az első csókon.
12. Az ajkak olyan neuronokkal vannak felszerelve, amelyek képesek megtalálni a társunk ajkait, méh a sötétben is, különösebb ráhangolódás nélkül.
13. A csók által legkevesebb 10 millió, legtöbb 1 milliárd baktérium cserél helyet két személy között.
14. A csók védelmet nyújt a fogszuvasodással szemben.
15. A bonobo majmok – a legintelligensebb állatok – a francia csókot gyakorolják.
16. A rómaiak három csók-típust különböztetnek meg: az Osculum-t (arca csókot), a Basicum-t (ajakra csókot) és a Savolium-t (szenvedélyes csókot).
17. A Káma Szútra 30 féle csókot magyaráz el, amelyek között ott van a „nyelvek harca” elnevezésű is.
18. Azok a gyerekek, akik több puszit kapnak a szüleiktől, sokkal intimebbek lesznek a jövőbeli kapcsolataikban.
19. Tudományosan is bizonyított, hogy a csók sokkal egészségesebb, mint a kézfogás.
20. 1990. szeptember 15-én egy Alfred Wolfram nevű ember New Brighton, Minnesotából, 8001 embert csókolt meg 8 óra alatt. Ez kb. 16 személyt jelentett percenként.