Teréz anya a történelem egyik emblematikus szereplője: bár sokan megpróbálták lebontani az őt körülvevő mítoszt, senki sem vitathatja a szegények támogatására irányuló kezdeményezéseit, és azt a tényt, hogy felhívta a figyelmet a hátrányos helyzetű országok problémáira.
A katolikus egyház 2003-ban Boldoggá avatta, és 1979-ben a Nobel-békedíjjal tüntették ki, Teréz anya élete mindenki számára példaértékű lehet.
1. “Keményen tudunk dolgozni. Dolgozhatunk egész életünkben, de, ha nem végezzük szeretettel a munkánkat, akkor az egész semmit sem ér az Isten előtt”.
2. “Tudom, hogy az Isten semmi olyant nem mér rám, amit nem bírok el. Csak azt szeretném néha, ha nem bízna bennem ennyire.”
3. “A sikeren túl egy újabb megpróbáltatás vár. Ha hiányzik az, amit régebben csináltál, akkor kezd megint elölről. Soha ne szomorkodj a megsárgult fényképek felett. Folytasd, menj tovább előre, akkor is, ha mindenki azt kívánja, hogy feladd!”
Ezt már olvastad? “A legnagyobb szegénység a magány, és az az érzés, amikor az embert nem szeretik.” – 20 bölcs gondolat Teréz Anyától!
4. “Ne engedd, hogy az erőtlenség eluralkodjon rajtad. A szánalom helyett, gondolj a tiszteletre! Ha már nem tudsz futni, ügess, ha azt sem tudod megtenni, akkor sétálj nyugodtan. Ha nem tudsz járni, akkor támaszkodj egy botra, de soha ne hagyd abba!”
5. “Ha nem tudsz száz embert etetni, akkor táplálj egyet!”
6. “Ha ítélkezel az emberek felett, akkor nem jut időd a szeretetre!”
7. “Mit tehetsz annak érdekében, hogy béke legyen a világban? Menj haza, és szeresd a családodat!”
8. “A béke megteremtéséhez nincs szükséged fegyverekre és bombákra, csupán szeretet és együttérzés kell hozzá!”
9. “Ne engedd, hogy bárki szeretet és áldás nélkül távozzon tőled. Légy az Úr jóságának megtestesítője: legyen kedvesség az arcodon, a szemedben és a mosolyodban!”
Ezt már olvastad? Teréz Anya gondviselő gondolatai, ha nagy bajban vagy!
10. “Mindig üdvözöljétek mosolyogva egymást, mert a mosoly a szeretet kezdete!”
11. “Nem tudunk mindig nagy dolgokat véghezvinni, de nagy szeretettel kis dolgokat indíthatunk el!”
12. “A szép szavak rövidek, és könnyen kimondhatóak, de a visszhangjuk végtelen!”
13. “Mosolyogjatok egymásra! Mosolyogj a feleségedre, mosolyogj a férjedre, mosolyogj a gyerekeidre, mosolyogj bárkire, függetlenül attól, hogy ki az. Ez segít abban, hogy nagyobb szeretetet érezzünk mindenki iránt.”
14. “Ha szeretni szeretnénk, előbb meg kell tanulnunk megbocsátani.”
15. “A szeretet a hozzánk legközelebb állókkal, az otthonunk lakóival kezdődik, a gondoskodással”.
16. “Azt kérdezték tőlem, miért nem veszek részt háborúellenes tüntetéseken. Azt mondtam, hogy soha nem fogom megtenni, de, amint békét támogató találkozók lesznek, ott leszek!”
Ezt már olvastad? 20 gyöngyszem bölcsesség Teréz anyától!
17. “Könnyű szeretni azokat az embereket, akik messze vannak tőled. De nem mindig könnyű szeretni a közvetlen környezetedben lévőket. Könnyebb egy csésze rizst adományozni az éhínségben szenvedőknek, mint a szeretteink fájdalmát és magányát enyhíteni. Vigyél szeretetet az otthonodba!”
18. “A legnagyobb szegénység a magány, és az az érzés, hogy nem szeretnek”.